Madárfészek a karácsonyfán

Például úgy, hogy a kertben termett „díszekkel”, almával, dióval, mogyoróval, mandulával díszítjük föl a fát. De még a nyáron szedett, szárított szép és egészséges mákfejek is különleges díszként vonzhatják a tekintetet. A karácsonyfa alatti asztalon pedig – tálban elhelyezve – kis cirmos dísztökök, aranyszínű kukoricacsövek, tarka Juliskabab-szemek is erősíthetik a természetességet. (Bevallom, egy alkalommal – leküzdve a feleségem ellenállását – én még egy kis kerek, szénából font, elhagyott madárfészket is fölcsempésztem a fenyőfára, ami igen sejtelmesen hatott a gyerekeinkre. Óvatosan közelítettek felé, és amikor belepillantottak, négy mogyorót találtak benne – tojások gyanánt.)
Az alma nehéz dísz, de jól fölkötözhető. Kocsányánál fogva rögzítsük vastagabb cérnaszállal az ágak tövéhez. A diót, mogyorót, mandulát bárhol elhelyezhetjük, ezek fölfüggesztése azonban egy kis munkát igényel. Ennek egyik módja (meglehet, van ennél jobb is), hogy egy vékonyabb szöget lángba tartva fölizzítunk, és ezzel lyukat fúrunk (égetünk) a termésen, mégpedig ott, ahol a kocsányhoz ízesült. (Mert itt a legsebezhetőbb a csonthéj.) Ezután – például gyufaszálból – olyan kis pöcköt faragunk, amelyet ha a lyukba illesztünk, az ott megszorul. Ezt követően vékony cérnából 30 centiméteres szálakat vágunk, ezeket  felibe hajtjuk és a két szabad végüket csomóval összekötjük. Majd ezt a csomót a mandula, dió vagy mogyoró kiégetett nyílásába dugjuk és a kis pöcökkel beszorítjuk. Így, a cérnán rögzítve, bárhová akaszthatjuk a termést.
Az ilyen természetes díszek hallatlan nagy előnye, hogy az ünnep multával is hasznosíthatók: egész egyszerűen megehetők. Ráadásul mindegyikük tartalmas és egészséges finomság.