Magyar a strucc?

Janó tízéves családapa, egyszerre három feleséget is tart. Őrzésük okán naponta többször is körbejárja a terepet, s ha nincs betolakodó, mérgében a levegőt csipkedi. Most éppen Zoufal Béla kezét, akinek minden strucca kéknyakú fajta. Tizenöt éve vette az első példányokat, ma már saját tenyészete van, és farmján minden az uniós szabvány szerint épült: a kifutók, a pihenők, a kerítések, a klímás keltető, sőt még a csibeóvoda is.
Nem akármilyen látvány ez a másfél hektár, ahol a száraz strucchús kolbásszá lényegüléséhez szükséges mangalicák mellett vietnami fekete malackák (a gazda szavaival „vietkongok”) is szaladgálnak. Meg pekingi kacsák, pulykák, gyöngyik és kendermagos baromfik. És nem akármilyen őstermelő Zoufal Béla sem, a Magyarországi Strucctenyésztők Közhasznú Egyesületének elnöke, aki főállásban a vízügyi igazgatóság „vízkárelhárító szakmunkása”, magyarán gátőr, s aki itt teljes önellátásra rendezkedett be. Bár szolgálati lakásukat már csak ketten lakják (a gyerekeik elköltöztek), a farm látja el a családot friss hússal és zöldséggel.
– Még a kenyeret is magam sütöm! Nemsokára meg is kóstolhatják! – büszkélkedik a házigazda. – Az állataimnak bérelt földön termesztek takarmányt, tápot nem etetek velük. A struccaim tavasztól őszig folyamatosan tojnak. A tojások egy részét tenyésztők, háziasszonyok vagy dekorálók veszik meg. Íme, az eredmény! – mutat fel a konyhakredencen sorjázó díszes tojásokra, amelyek közül egy 82 éves fafaragó bácsi gravírozott munkája a legszebb. Miközben sül a kenyér, a magyarországi strucctenyésztők elmúlt tizenöt éve a téma. Amit ha görbével szemléltetnénk: rövid ideig nyílegyenesen fut felfelé, majd hosszas mélyrepülés után csak mostanában emelkedik ismét – s az elnök reménye szerint talán tartós is marad.
– Sokan belevágtunk a tenyésztésbe, a szaporulatra eleinte volt is kereslet. A bőr pedig mindig kapós volt itthon és külföldön, pedig az abból készült holmik igen drágák. Aztán, amikor a húseladás következett volna, jött a zuhanás, a csődölés, mert se vágóhíd, se hazai vevő, se korrekt exportőr nem volt hozzá. A hús felvásárlásában és értékesítésében – aminek külföldön most ezer euró kilója, nálunk drágább, de alig fogy – ma már az Országos Futómadár Terméktanács segíti a termelőket. A mi egyesületünk pedig létrehozta az ország egyetlen uniós minősítésű vágóhídját Hajdúnánáson. Vagyis a helyzet rendeződni látszik, de ha csak ebből kellene megélnem, már elvéreztem volna.
– Honnan jött az ötlet a magyar strucc kitenyésztésére?
– A világon háromfajta strucc van: kék-, fekete- és vörösnyakú. Nálunk a vörös nem jellemző, a másik kettő viszont mostanra szinte beltenyészetté vált. Ezért a terméktanács Mucsi Imrével, a szegedi egyetem mezőgazdasági karának professzorával közösen nemrég egy négyéves kísérleti programban magyar struccfajta kitenyészését tűzte ki célul. Amihez az egyesületünk s a programot gyakorlatban bevállaló néhány termelő, közöttük jómagam is, csatlakozott. A lényege az, hogy a jelenleg nálunk fellelhető fajták jó tulajdonságait ötvözze, mégis sajátosan magyar legyen. Egy nem túl nagy madár, mivel a kisebb termetűek szaporábbak, a szaporulat pedig többet hoz a húsnál. S a fajta a tojástól a késztermékig azonosítható, jelölhető, nyomon követhető legyen, főleg az export miatt, hiszen a hús zöme külföldre megy. A tenyésztőnek ez rengeteg adminisztrációval jár, ezért akadt már olyan is, aki visszalépett a programból. Pedig a strucctartásban is fontos a fajtisztaság!