Örökké szomjas levelek

A Nagykálló és Újfehértó közötti faluban gazdálkodó egykori lakatos tíz hektáron termeszt dohányt, és azt mondja, ha meggazdagodni nem is lehet belőle, azért kifizetődő. De csakis állami támogatással! Anélkül egyetlen egy palántát se duggatnának el. Ezért is várják félelemmel vegyes bizakodással az ó és az új esztendők fordulóját: olyankorra derül ki, milyen feltételekkel köt velük megállapodást a feldolgozóipar.
– Mi a nyíregyházi Nyidoter Kft.-vel állunk szerződésben. Azt mondhatom, korrekt a viszony köztünk – fogad bennünket a nyugdíjas, de igen jó erőben lévő gazda.
Érpatakon nagy hagyománya van a dohánytermesztésnek, vendéglátónk családja is évtizedek óta dohányozik. Egészen 1978-ig úgynevezett egyes típusú szövetkezet működött a faluban, ám akkor teljes körű kollektivizálás történt, s tőlük is elvették a földeket. Ő azonban nem akart felhagyni a dohányozással, vett hát két kis holdat a faluban, egészen nagy áron. Hetvenezer forintot adott nyolcezer négyzetméterért, azon folytatták a dohánytermesztést. Később béreltek is hozzá földet, aztán jött a privatizálás, és apránként felépítette a ma ötvenöt hektáros birtokát. Ebből tíz hektár a dohányé, és a gazda nem is akar ezen a területen sokat változtatni.
– Ennyivel még elbírunk – mondja az udvaron álló szárítóknál. – Köztudott, hogy a dohány nagyon sok munkát kíván, a munkáskéz viszont kevés. Alig kapni napszámost, pedig a mi falunkban is nagy a munkanélküliség.
Az udvaron három kisebb és egy nagyobb szárító áll. Mi a nagyobb ajtaján kukkantunk be, tele van napraforgóval.
– Raktárnak is használjuk – magyarázza Papp Miklós. – Meg persze terményt is szárítunk benne, de amúgy nemigen tudjuk kihasználni őket. Bérszárítást is vállalhatnánk, de rettenetesen drága az energia. A fóliasátrat is ezért fűtjük fával. Van tízhektárnyi elég gyengécske erdőnk is, abból mindig kikerül annyi fa, amennyi a kazán etetéséhez kell.
A múlt évben a tíz hektár 155 mázsa dohányt adott, amihez irdatlan mennyiségű palántára volt szükség. Természetesen már itt is az úsztatott palántanevelést alkalmazzák. Polisztirolra emlékeztető anyagú tálcákba lyukakat fúrnak, abba kerül a föld és a mag. Aztán vízre teszik a táblákat. Locsolni nem kell, a növekvő palánta elegendő nedvességhez jut, öt-hat hét múlva lehet ültetni.
Nem mindegy azonban, hogy hová. Mint az érpataki földek zöme, Papp Miklósé is főleg homok. De ez nem baj, a lényeg, hogy megkapja a kellő trágyázást, és időben történjen a vetésváltás. Mert a dohány is igen hamar megunja a talajt.
– A vajvirág a legnagyobb ellenségünk. Ha az elterjed, elsatnyul a dohány. Elkezd bokrosodni, semmire se jó leveleket nevel.
Megfelelő talajerő-utánpótlás és a víz: az örökké éhes és szomjas dohány egyikben sem szenvedhet hiányt. Pappék is öntözik a tíz hektárt. Pár éve kutat fúrattak, s kiépítettek egy ezerméternyi öntözőrendszert, ami nélkül ma már nem boldogulnának.
Különösen most, hogy ilyen forrók lettek a nyarak. Ők az idén kétszer locsolták meg – de bőségesen – az ültetvényt, és, a szárazság ellenére, egészen elfogadható termést takarítottak be. De jövőre azért nem bánnák a nagyobb leveleket. Meg a kedvező árakat.