Sóhaj már bizonyított

Ebben az időben már nemcsak a génmegőrzést, hanem a lovas sportot is szolgálta a maroknyi ménes. Az élvonalbeli nemzetközi military versenyzőkkel való együttműködés révén, néhány sportló sikeres külföldi szereplésének köszönhetően a fajta egyre inkább reflektorfénybe került.
A sárgákról végül is az agrártárca döntött. Előbb szervezetileg, majd – a feltételek megteremtését követően – ténylegesen is a minisztérium felügyeletével működő Szilvásváradi Állami Ménesgazdasághoz kerül a csikókkal együtt száz ló körüli állomány.
– Hogyan érintette a döntés a szilvásváradiakat?
– A feladatot ránk osztották – fogalmaz egyértelműen Dallos Andor, a gazdaság igazgatója. – De ha már így hozta a sors, szeretnénk hasznára válni a fajtának. A marócpusztai létesítményekre szemmel láthatóan nem jutott pénz, és száz lónak kevés az ottani ötven hektár legelő. Szervezetileg a múlt év elejétől tartozik hozzánk a tőlünk 300 kilométerre, a Balatontól délre fekvő marócpusztai ménes. Viszont a járulékos költségek, valamint az ezerhektárnyi területünk miatt inkább a szilvásváradi létesítményeket érdemes fejleszteni.
Az első fecskék – azaz: két méncsikó – nemrég érkeztek meg új szállásukra. Magam is láttam, hogy a Bükk-fennsíkon vígan futkároztak a lipicai legényekkel. Összetartottak, de csődörcsikók módjára barátkoztak, verekedtek a szürkékkel. A jövevények könnyed, elegáns mozgásából kitűnt, hogy valaha huszárlónak tenyésztették őket. Keménységüket, kitartásukat napjainkban a háromnapos – díjlovaglásból, terepversenyből és díjugratásból álló – military (lovastusa) sportban hasznosíthatják. A hazai versenyeken Kaizinger Balázs volt az a merész lovas, aki által felcsillant a remény, ám a fajta szekerén mégsem sikerült eleget mozdítani. Jónás Sándor, az eddigi ménes vezetője fejébe vette, hogy a világ legjobb versenyzői alatt kellene kipróbálni, mire képes a magyar fajta. Egyikük, Sóhaj így került az angol Fox Pitthez. Aztán a holland Jan van Beck, legutóbb pedig az osztrák Harald Ambros következett a sorban. A Sóhaj, Ima, Nimfa nevű lovak általuk váltak nemzetközileg ismertté, velük emelkedtek ki a magyar mezőnyből.
– Milyen érzésekkel fogadta a gidrán ménes helyváltoztatását?– kérdezem Jónás Sándortól.
– Jónak tartom, hogy tisztán lótenyésztési profilú céghez kerültünk – feleli. – Sok a hasonlóság közöttünk: tradicionális fajtáink fennmaradásáért küzdünk. A magyar lipicai ugyan évtizedek óta sikeres a fogathajtásban, de újra és újra meg kell küzdenie az atletikus nyugati félvér fajtákkal, az eurolovakkal.
– Mennyire függ össze saját sorsa és a gidrán jövője?
– A Dunántúlról nem költözöm Szilvásváradra. Dallos Andorral megegyeztünk, hogy tapasztalataimat a jövőben is szívesen megosztom velük. Fontosnak tartom a tenyésztési, a kipróbálási és a versenyeztetési rendszer továbbvitelét. Remélem, sikerülni fog.