Tritikálékenyér az asztalon

Erre csak az utóbbi években jöttünk rá, hiszen ez a kalászos abraktakarmányként vált ismertté. Azért szeretik termeszteni, mert a vethető fajták igénytelenebbek a búzánál, jól tűrik a szélsőséges időjárást, például a szárazságot, és talajban sem annyira válogatósak. A rozstól örökölt képessége, hogy jól hasznosítja a vizet, a tápanyagokat, ellenáll a betegségek kórokozóinak. A benne lévő búzagének pedig a megfelelő termést és annak kiváló minőségét garantálják. Takarmányozási értéke kiváló, mert többek között fontos aminosavakat tartalmaz. Sőt kenyér és egyéb pékáru is készíthető belőle, főleg az új magyar fajtából, a Hungaróból. Indiában és Etiópiában kenyérgabonaként termesztik, Oroszországban és Ukrajnában zöldtakarmányozási célra. Nagy előnye a tritikálénak a többi gabonaféléhez képest, hogy gazdaságosan és egyben környezetkímélő módon termeszthető. Ma, az első tritikáléfajta megjelenése után negyven évvel körülbelül négymillió hektáron termesztik a világban. Hazánkban a lengyel Presto fajta honosítása után, a kilencvenes években kezdték el intenzíven termeszteni, vetésterülete az utóbbi tíz évben meghaladta a 100 ezer hektárt. Mivel a rozshoz hasonlóan nem intervenciós gabonaféle, termesztése megtorpant. Általában olyan, gyengébb termőképességű földekre szánják, amelyek búza, kukorica, árpa számára kevésbé alkalmasak. Ha jobb talajokra kerül, akkor is versenyképes a rozzsal, a takarmánybúzával és az árpával. Ugyanolyan nagy – néha nagyobb – termésekre képes, mint a búza vagy az árpa, de kisebb ráfordítással.
A termőhely kiválasztásánál tehát az lehet a fő szempont, hogy a búzának már kevésbé jó humuszos homoktalajokon, erdőtalajokon, középkötött talajokon és kötött réti talajokon egyaránt termeszthető. Tápanyag- és vízigénye azonban nagyobb, mint a rozsé, ezért csekély humusztartalmú homok- és futóhomoktalajokon már nem termeszthető eredményesen.