Ahol még repül a fácán

Hej, azok a régi, szép idők! – sóhajtanak fel az öreg vadászok, s azokra a mesebeli fácánozásokra gondolnak, amikor a színes tollú madarak még felhőkben repültek. Elsötétült az ég, csak tölténnyel kellett bírni a puffogtatást. Mindez a daliás téeszidőkben történt, amikor a baromfitelep mellett ott volt a fácánnevelő, és a csirkék tápjából került a vadmadaraknak is. A gondozók is a telep emberei voltak, ők cserében vadászati jogot kaptak – miként az elnök is protokollvadászatokon láthatta vendégül a járási, megyei vezetőket. Ahol feldolgozó is működött, ott kartonban csomagolva, fagyasztva kapta a vendég a kompetenciát a vadászat végén. Ma, amikor háromezer hektárra már vadásztársaságot lehet alapítani, egy fácánnak könnyed reggeli torna átrepülni akár két-három kompánia területét is. Nem nevelnek hát a társaságok, egy-egy vadászatra előző nap kosárban viszik ki a lelőni valót.
Azért vannak ma is kivételek. Például az abádszalóki Hubertus vadásztársaság, ahol látszólag a régi mederben folynak a dolgok. Hogy miként van ez, erről Eszenyi László, a társaság fővadásza beszél.
– Volt olyan év, amikor húszezer fácánt vadásztunk le – emlékszik a múltra a fővadász. – Ebből tízezret a társaság tagjai, tízezret pedig a vendégek. Tagjaink személyenként 15­20 madarat is ejtettek egy-egy szerencsésebb napon, ebből megkapták a vadászrészt, a többit pedig eladtuk a Mavadnak.
– Abádszalókon mi zajlott másként a privatizáció után?
– A mi infrastruktúránk nem a téeszé volt, hanem a tulajdonunkat képezte. A saját épületünkben kezdtük hát a fácánnevelést, és ott folytatjuk a mai napig. A 16 ezer hektáros területen kilencvennégyen vadászunk, két csoportban. A tiszaburaiak háromezer hektárral leváltak. Van saját földünk is, majdnem 1300 hektár, ezen termeljük meg azt a takarmányt, amit a vadakkal megetetünk. Szerencsés helyzetünket a jó vezetőinknek köszönhetjük.
– A fácánnevelő üzem mekkora kapacitással bír?
– Ma már csak takarékon működünk: a 10-12 ezer tojó úgy 480 ezer tojást produkál, ebből 300 ezret kikeltetünk, egy részét tojásként eladjuk. Régen, amikor volt a társaságoknak infrastruktúrája, naposcsibéket vettek, ők keltették-nevelték a fácánokat. Most inkább az előnevelt, hathetes madarak a kelendőbbek, melyeket húszhetes korukban lehet vadászni. Ha lenne rá kereslet, akár 700 ezer tojást is kikeltetnénk.
A társaság foglyot is nevel. Ebben egy kanadai magyar, Fülöp Mihály is besegített az onnan hozott tojásokkal. Ez a fácánnál apróbb testű madár nehezen szokik vissza – valamikor magyar kivándorlók vitték a tengeren túlra –, de talán egyszer Szalókon a fácánnal együtt lövik majd.
A vadászház falát egy kapitális őzbaktrófea díszíti – másolat persze, mivel a világranglistán harmadik helyezett bak koronáját másutt őrzik. Mindenesetre itt ejtették az 1990-es évek közepén. A társaságnak sok tagja van, újakat nem vesznek fel – ha mégis, akkor több mint félmillió forint a beugró.
Lám, vannak még mesebeli társaságok is.