Csőből vödörbe

Ekkortájt minden évben sokkoló adatokra hívják fel figyelmünket. Évente kétmillió ember hal meg azért, mert nem jut ivóvízhez. Vannak országok, ahol az elsivatagosodás óriási gondot jelent: Burkina Fasóban például egyre jobban terjeszkedik a homoksivatag, ami minden növényzetet elpusztít, minden tavacskát, minden vízfolyást kiszárít, és már a lakosság egyharmada szenved a vízhiánytól. A nyolc hónapig tartó száraz évszakban a legnehezebb a helyzet, ilyenkor sok embernek csak napi öt liter víz jut mindenféle célra, az átlaghőmérséklet pedig 35 fok körül van. Az ott lakóknak be kell érniük állott, megposhadt vízzel, amitől viszont megbetegszenek.
Ilyen hírek hallatán döbbenünk rá, mennyire szerencsések vagyunk. Bár már a Duna–Tisza-közéről is azt mondják a tudósok, hogy sivatagosodik. Aszály idején tudjuk csak igazán megbecsülni a vizet, különben alig gondolunk arra, milyen nagy kincset birtokolunk. Hogy ez jobban tudatosodjon bennünk, nem ártana, ha valamelyik televízió újra levetítené a Kopár sziget című japán filmet, amely drámai jelenetekkel vési az agyunkba, hogy víz nélkül nincs élet. Több mint negyven éve forgatták ezt a fekete-fehér filmet, de a helyzet azóta sem sokat változott. Pontosabban csak romlott, hiszen a világ lakosságának élelmezéséhez egyre nagyobb területeket kell öntözni. Egy felmérés szerint az élelmiszernövények több mint 40 százalékát mesterséges öntözéssel állítják elő. Gond az is, hogy manapság 2,5 milliárd ember kénytelen szennyvízelvezetést nélkülözve élni, a szennyezett ivóvíz pedig első helyen szerepel a betegségek okai között: évente négymillió ember hal meg emiatt.