Élő kert

Lednekek és bükkönyök

Házunk tájaGyőrffy Sándor2008. 03. 21. péntek2008. 03. 21.
Élő kert

Fehértói tanyánkon hajdanán a búzatarlón legeltettük a sertéseket. Közben mi is csemegéztünk a földiszeder terméséből és szedtünk virágot is a földimogyoró ciklámenszínű, vékony, de erős száron kúszó hajtásairól. Meg is jegyeztük a helyet, és mikor gőzekével szántották a táblát, a barázdából szedtük össze a földimogyorót. A földimogyoró rokona a lednekeknek, melyeknek 16 faja ismert hazánkban, négy közülük védett: a hegyi, a mocsári, a borsóképű és az erdélyi lednek.
A mogyoróslednek illatával és szépségével akár dísznövény is lehetne. Pomázi házam körül is találtam néhány példányt. Megpróbálom szaporítani, annak ellenére, hogy mérgező növénynek számít, ha állati takarmányként szerepel.
A szegletes lednek vagy szeges bükköny viszont egyéves, termesztett takarmánynövény, szikes talajokon is megterem. Az illatos lednek, szagosbükköny, szagos lednek magtermesztés céljából került közelembe. Háromholdnyi területen illatozott a tanya közelében a fehér, rózsaszín, lila színekben pompázó pillangósvirágú növény. A hajnalban kaszált, termése zömét már beérlelt növényt a cséplőgéphez szállítottuk. Az átalakított, falécekkel borított dobba kerültek a hüvelyes szárak, hogy minél kevésbé sérüljön az értékes mag. Az értékesített termésen kívül a pillangósokra jellemző módon nitrogénben gazdag tarlót hagyott a következő növény számára. A cséplőgépnél dolgozók is mentettek meg maguknak magot – később könnyen rájuk találtam, ha értesíteni kellett őket valami tennivaló miatt, mert a kertjeikben ott illatozott a szagosbükköny.
Neve emlékeztet a zabosbükkönyre, amit a zab közé vetettünk, hogy értékesebb takarmányt adjon a szalmája, nitrogénmegkötő képességével segítse a zab növekedését és gazdagítsa a talajt. A bükkönyök félszáz faja közül ez csak egyik, aminek tavaszi és őszi vetésű változata is ismert.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek