Üzenjük

Szőlőérés, fenyőtű-komposzt

Házunk tájaVeszelszky Éva2008. 03. 21. péntek2008. 03. 21.
Üzenjük

Cs. J., Szeged
Az elmúlt nyár szokatlan időjárása okozhatta, hogy a szőlője szemenként ért be. Mint írta, több fajtája van, mégsem talált rajtuk olyan fürtöt, amelyik egy időben érett volna be. A szőlő érése a fürt vállától indul, utoljára a legalsó bogyók érnek be – ezeket sokszor el is távolítják, hogy csökkentsék a tőkék terhelését. Normál esetben az érett bogyókban a fajtára jellemző magszám van. Jellegzetes tünet, amely kötődési rendellenességre utal, ha a szokásosnál kevesebb ezek száma. Akkor fordul elő gyakran, ha a virágok termékenyülése idején túl száraz vagy hűvös, csapadékos az időjárás.
Az érést segítő hormonok mennyisége arányos a magok számával, ennek csökkent képződése magyarázhatja az érés lelassult folyamatát. Ha a fürtön belül egy-egy rész vagy elszórtan több bogyó nem érik be, az a bogyók hiányos kötődésével és tápanyag-szállítási zavarokkal is összefügghet.
A szélsőséges szárazság következtében fürtkocsánybénulás is felléphetett, amit magnéziumhiány, illetve a vízhiány miatt a magnézium felvételének zavara is kiválthatott. Ennek jellegzetes tünete, hogy a fürtkocsány főtengelyén, illetve a bogyókocsányon ovális, besüppedő, barnás-lilás foltok vannak. Ha a foltok körülölelik a kocsányt, a fölötte lévő rész elhal, a rajta lévő bogyók betöppednek, éretlenek maradnak. A fürtkocsánybénulás humuszban szegény, tömörödött talajokban gyakrabban jelentkezik. Szervestrágyázással, valamint magnéziumos levéltrágyázással általában megelőzhető a tünet. Nagy szárazságban, amikor a talajból nehezen veszi fel a növény a tápanyagokat, az öntözés mellett javasolható a szokásosnál nagyobb hígítású – lehetőleg nyom- és mikroelemeket is tartalmazó – komplex levéltrágyák kijuttatása. (Nagyon fontos a nagyobb hígítás, mert szárazságban a szokásos töménység lombperzselést okozhat!) Jó hatásúnak bizonyult a Biomit Plussz – magas magnézium-, kalcium- és mikroelem-tartalmú – levéltrágya, amit megelőzésképpen is tanácsos több alkalommal kijuttatni a vegetációs időben. Hatékony megelőzés ezen túl a talaj szervestrágyázása, valamint mulcstakarása, amely a talaj vízháztartását javítja.

Végh Károly, Pécel
A fenyő tűlevelei komposztálhatók, de önállóan – a levelek magas gyantatartalma miatt – nehezen bomlanak (a gyanta egyébként a gilisztákat is távol tartja). Vegyes komposztban azonban kedvező a lassan bomló fenyő, mivel lazán tartja a halmot. A fenyőtű 3-4 centiméter vastagságban elterítve levegős, jó vízmegtartó képességű talajtakaró mulcsot ad, melegíti a talajt. Ez különösen fagyérzékeny növények takarásánál kedvező. A fenyőkomposzt savanyú kémhatású, így – a tőzeghez hasonlóan – alkalmas savanyú talajt igénylő fajok (áfonya, rododendronok) ültetőgödreinek adalékának.  A fenyőkomposzt savanyúsága meszezéssel csökkenthető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek