Vágni tudni kell

Korán kitavaszodott, máris metszhetjük a gyümölcsfákat. A metszésnek több növényvédelmi vonatkozása is van.

Házunk tájaKobza Sándor - Tóth Miklós2008. 03. 07. péntek2008. 03. 07.
Vágni tudni kell

Először is keressük meg és távolítsuk el a tenyészidőszakban várhatóan gondot okozó fertőzött, beteg, sérült részeket, gyümölcsmúmiákat. Megtalálhatjuk az almatermésűek ágain, gallyain a tűzelhalás besüppedő, repedező sebeit is. Ezek lesznek a tavaszi fertőzés kiinduló pontjai, tehát le kell vágni azokat az alattuk levő, mintegy 20 centis egészségesnek tűnő résszel együtt. Almafákon a vesszők végei gyakran lisztharmatosak, fehéres-szürkés bevonat látszik rajtuk (gyertyás vesszők). A rügyek ezen a szakaszon kissé megnyíltak, rojtos szélűek, ami arra mutat, hogy a pikkelylevelek alatt telel a lisztharmat kórokozója. Érdemes ezeket a vesszővégeket is visszametszeni, ezzel az elsődleges fertőzési forrást is eltávolítjuk a fáról. Vigyázzunk, hogy mennyi termőrügyet vágunk le – a fertőzött vesszővégek eltávolítása után is legyen termés a fán. Lehet kompromisszumot kötni a termés érdekében, azaz kevesebbet vágunk le, s majd nagyobb odafigyeléssel permetezünk tenyészidőszakban.
Láthatunk színelváltozásokat is, például az őszibarack vesszőin (sztigminás betegség) és málnán (didimellás, elzinoés foltosság). Az ilyen részeket is vágjuk le. A ribiszke metszésénél igyekszünk a bokrot megifjítani, tehát az idősebb részeket kivágjuk. Nézzük meg a vágási felületet. Ha a bél és annak oldala fekete, akkor gyanakodjunk a ribiszkeszitkár jelenlétére. A hernyó a vessző belsejében telel. Alapos szemlézéssel más kártevőket is felfedezhetünk, például pajzstetveket, melyek az utóbbi években sajnos újra terjednek. Találhatunk atkatojásokat (a piros gyümölcsfa-takácsatka tojásai pirosak, így jobban észrevehetők), de levéltetűtojásokat is, ugyanis tavaly igen sok gondot okoztak a levéltetvek, s ősszel sokáig rakták tojásaikat. Az általa fertőzött részeket nem kell levágni, de alaposan kell védekezni ellene.
Nem elég a beteg részek lemetszése, azokat ki kell vinni a kertből, ajánlott az elégetésük. Minden nagyobb sebzést kenjünk be sebkezelő pasztával. Ez egy rugalmas, jó bevonóképességű anyag, ami megakadályozza a kórokozók behatolását. Nem tudunk minden egyes vesszővéget így megvédeni, ebben a rezes lemosó permetezés nyújt segítséget. Ebben a lényeg a bőséges lémennyiség, a lemosó jelleg. A csonthéjasoknál óvatosan kell bánni a rézzel (de nem nélkülözhető az őszibarack tafrinás levélfodrosodása, illetve a meggy- és kajszimonília miatt), a kihajtott leveleket megperzseli. Amennyiben pajzstetvek, levéltetűtojások, atkatojások jelzik a várható kártételt, az olajos lemosó permetezés is szükséges.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek