Ivarérés csak húszon túl

Kínában őshonos, egy itteni kolostorkertből kerültek ki első példányai a XI. században és terjedtek el fokozatosan szerte a világon. A keleti kultúrákban szent faként tisztelik gyógyhatása és rendkívül hosszú élete miatt. Nem ritkák ugyanis az ezeréves példányok, de a csúcstartó minden bizonnyal az a 40 méteres páfrányfenyő, ami Kínában áll és megközelítőleg 4000 éves. Hazánkban 1807-ben ültették el a ma élő legöregebb példányt a Szombathely közelében lévő acsádi kastélyparkban.
A páfrányfenyő reneszánszát éli Nyugat-Európában, ott már rendszeresen ültetik utcai sorfaként, de hazánkban is kezd kedvelt lenni. Szegeden egy szép fasor létesült belőle, ami arról is híres, hogy az utcát elkerülik miatta a szúnyogok. Érdemes a figyelemre, hiszen ez a szép, szabályos koronát nevelő, 20-30 méterre megnövő fa különleges díszítőértékkel bír, ugyanakkor jól tűri a talaj- és levegőszennyezést. Életrevalóságát hirdeti az a Japánban élő példány is, amely Hirosimától harminc kilométerre áll, és túlélte az 1945-ben ledobott atombomba pusztítását. Nem fog rajta a betegség sem: rovarkártevőknek, gombáknak, vírusoknak, baktériumoknak egyaránt ellenáll. Hátrányának mondható, hogy fiatal korában lassan nő; a 6 méteres magasságot csak 10-12 éves korára éri el. Metszést ellenben nem igényel.
A páfrányfenyő kétlaki növény: külön hím- és külön nőivarú példányai léteznek. Későn, csak húszévesen válik ivaréretté, s ekkor mutatkozik meg a női egyedek kellemetlen tulajdonsága: a kifejlett termés szaga ugyanis kutyaürülékre emlékeztet. Ezt a hátrányt hímivarú fák ültetésével lehet kiküszöbölni.
Noha páfrányfenyő a magyar neve, a növénynek semmi köze a páfrányokhoz. Latin nevében a Ginkgo biloba megnevezés első szava a kínai „ezüstbarack” jelentésből ered, ami a mag ezüstös színére vonatkozik. A biloba pedig kacsalábat jelent kínaiul, ami a levél formájára utal.