Tönköllyel legénykedik

– Ebben a házban születtem, minden felmenőm gazdálkodott – mondja Pista bácsi. – Hétévesen már az eke szarvát fogtam nagyapám mellett a határban. Na, az volt az igazi biovilág! Tiszta földek, szerves trágya. Hol volt még akkor kemikália meg műtrágya? Én mint biogazda persze nem használhatom ezeket. Zöldtrágyázhatom a szántót vagy szerves trágyát szórhatok rá. Az viszont hiányzik a faluban, egyetlen tehenestől vehetek.
Tvergyák István mezőgazdasági gépszerelőként dolgozott, de mellette termelt ezt-azt bérelt földeken, malacokat is tartott. Aztán a kárpótlással nemcsak szülei földjét szerezte vissza, a vásárolt jegyekkel gyarapította is a birtokát. Jószáguk már nekik sincs, felesége még a baromfit is száműzte a kertből. 
– Miért vágott bele a biogazdálkodásba?
– Mert különleges dolog. Nagyon kell érteni hozzá, hiszen a Biokontroll Hungária mércéje szigorú, nem könnyű nekik megfelelni. Vénségemre megjött a kedvem! Na, ki is kacagtak érte! Bolond vagy te? Megfizetik neked azt a sok gyomtalanítást? A jóval kevesebb termést? Nem is csinálja ezt a környéken más, csak egy férfi Szerencsen, mert a szomszédomat nemrég kizárták. Állítólag rossz volt a vetésforgója.
– Elégedett a haszonnal?
– Nem vagyok az, de nem bírom abbahagyni, mert szeretem! A tökmag mázsájáért 98 ezer forintot kapok, ez meg sem közelíti a búza jövedelmezőségét. Pedig nagyon sokat gürizek. Nemrég járt nálunk egy gazdatalálkozón a Gráf miniszter úr. Bizony én rákérdeztem: miért nem kapunk több támogatást az olajtökre, amikor annyi gépi és kézi munka van vele? Ígérte, hogy utánanéz, de még nem kaptam választ. A babbal már felhagytam, mert az átvevők drágállották. Szerintük nem kell a magyar gyomornak biobab, jó a rendes is. A napraforgót, olajtököt szikszóiak viszik el tőlem, megy ki a németeknek. Náluk olyan egészségkultusz van, hogy száz évig fognak élni!
– A tönkölybúzáját ki veszi át?
– Szendrőiek. Egy kedves német asszonyka, aki mindig tisztességes árat fizet. Volt, hogy 70 ezret adott egy tonna hántolatlan tönkölyért. Amivel különben sok a gondom. Rettenetesen kényes növény, az első szélfuvallatra meghajlik, letörik, és szétpereg a magja. Egyszer kimentem a határba megnézni, mikor vághatom, hát majd gutát kaptam, már terítve volt kalásszal a föld! Mérges voltam akkor is, amikor egy ellenőrzéskor kiderült, a szomszédom permetjét átfújta hozzám a szél, és pocsékba vitte a termésemet. Ráadásul kifizettem érte az 50 ezer forintos ellenőrzési díjat.
– Van segítsége?
– Már csak egy traktoros. Meg a gépek, mert fel vagyok ám szerelkezve! És az én drága feleségem, akivel 53 éve vagyunk együtt. A fiam Mádon él, tanárnő lányom meg Kisvárdán az orvos vejemmel. Ha eljönnek, a vejem mindig morog; abba kéne már hagyni a legénykedést, nem traktoron ülni ilyen derékkal! A lányom meg nevet, hiszen ismer engem. És képzelje, vesz nekünk egy kenyérsütőt, szerinte a pirított olajtökkel, napraforgóval príma kenyeret lehet sütni! Mert ő meg azért morog, hogy ne csak termeljem az egészséges dolgokat, hanem egyem is. Akkor száz évig élek én is, mint a németek!