Japánkertben Zalában

Megfakulva áll a zalaegerszegi szőlőhegyi villa kopott, omladozó falaival a viruló japánkertben. Ablakai üde örökzöldekre, csillogó vizű tavakra, fehér kavicsokra tekintenek. A kisebbik dísztóból vékony csermelyen csurog át a nagyba a felesleges víz, ahol mindig elkel az utánpótlás, mert a nagy vízfelületről a nyári napsugarak jócskán szippantanak. A tóból sziget emelkedik ki, rajta fából ácsolt pavilon, ahová ívelt híd vezet. A pavilonnal szemben a kerekes kút háza áll, a kert hátsó részében, az erdei fenyők között pedig a gyerekek kedvence, a babaház.
A tópartot sima, gömbölyű kövekkel rakták ki, a vízben pedig erodált bakonyi mészkősziklák állnak természetes karéjt alkotva. A kút körül a rézsűn a kövekből kirakott lépcsőknél teknőc alakú, a télálló legyezőpálma hátterében pulikutyát formázó szikla húzódik meg, a kutat pedig mintha sziklasárkány őrizné. A nagyobbik tóhoz tágas, fehér kavicsos száraz kert csatlakozik, amelyet görgeteg kővel kirakott dombocska zár le, benne vízre néző üreg, amiben egy kő Buddha ül.
A vízen szélesen terpeszkedő levelek között különböző színű tündérrózsák nyílnak, de van itt sárga vízililiom, gyékény, vidrafű, csikófark, káka és még ki tudja, hányféle növény. A nedves környezetben egyre nagyobb teret hódít a télen is zöld bambusz. A kertben gondozott a gyep, és érdemes megcsodálni a fákat, bokrokat is. Erdei fenyőből van legtöbb, tujaféléből, tiszafából több változat található, de különlegességekben, így páfrányfenyőben, chilei fenyőben, bíborlevelű japánjuharban, babérmeggyekben is lehet gyönyörködni. A terebélyes tiszafa alatt azáleák és rododendronok alkotnak egy foltot, odébb a terméskőből épített járda mellett jázmin illatozik, szép látványt nyújt virágzáskor a kis tóra hajló labdarózsa.
A tó partján terméskő alkotta pad invitál pihenésre. Feketerigók, balkáni gerlék járnak ide fürödni, és különféle madarak villannak meg, míg lecsapnak egy csőrnyi vízért. Békák kuruttyolnak a kövek között, rovarok hintáznak a víztükrön, és rengeteg aranyhal kergetőzik a növények között. A kis tó az övék, a nagyban azonban tíz termetes, színes japán ponty úszkál méltóságteljesen.
A kert gazdája a negyvenes éveit taposó zalaegerszegi Takács Attila, aki gyerekként szerette meg a nyári vakációk idején nagyszülei szőlőhegyi kertjét. Mindig arról álmodott, hogy egyszer ebből varázsol valami szépet. Sok könyvet elolvasott, mire eldöntötte, hogy japánkertet csinál.
Hat esztendeje dolgozik rajta, és minden fillérjét erre költi. Pontosan ügyelt az ellenpontozásokra, a tiszta áttekinthetőségre, a klasszikus japán szerkezetre, a szimbólumokra, a tengert idéző száraz kertre a Fuji heggyel (a kővel kirakott domb) és arra, hogy hetvenszázalékos arányt képviseljenek az örökzöldek és harmincat a lombhullatók. A sziklák válogatásánál szem előtt tartotta, hogy néhányban állatfigurákat lehessen felfedezni. A kert még nincs készen: a dombocskáról kicsiny vízesés hullik majd a tóba, ki kell építeni lépőkövekből az ösvényeket, a világítást, amelynek minden lámpája valami szépet hangsúlyoz majd. Aztán jó lenne egy valódi kőlámpás is faragott kőből.
Egyszer majd az öreg házat is felújítja – tervezgeti a jövőt vendéglátónk. Mert a családjával ebben a miliőben akar élni, ahol munka után kisimulnak az idegei.