
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Kertemben nagyon jól érzi magát a citromfű, amely mediterrán vidékekről származik. A méz- vagy méhfűnek is nevezett évelő növénynek a talajfelszínnel vízszintesen futó tarackjai vannak, ezért nem csak magjai által szaporodik el.
Ez a sokhasznú gyógynövény szereti a fényt és jól tűri a szárazságot, még az aszályos évek sem viselik meg. Szélsőséges talajtípusok kivételével mindenütt termeszthető, telepítésénél a könnyen melegedő, déli fekvésű helyeket kell keresni. Szaporítása a magvetésen kívül történhet palántázással vagy tőosztással is. Lehet tavasszal és ősszel is vetni, jól előkészített, tápanyagban dús talajba. Sok tennivaló nincs vele, csak a gyomtalanítás. Különösen a kelő növényeket nyomhatják el a gazok. Az első évben a virágzás kezdetén, júniusban, majd a második évtől kezdődően még szeptemberben is szedhetjük. A fél méter magasra is megnőtt hajtásokat 4-5 centiméteres tarló meghagyásával vágják le, és szárral együtt vagy anélkül a leveleket megszárítják szellős, napfénytől védett helyen.
A görögökön, a rómaiakon kívül az arabok is ismerték, Európában az 1500-as évektől kezdve terjedt el. Citromra emlékeztető illatú levelében többféle illóolaj található, melyeket szívesen használnak az illatszerek gyártásánál. A gyógyászatban ízjavítónak, étvágygerjesztőnek és enyhe nyugtatónak alkalmazzák. A népi gyógyászatban kellemes illata miatt számos teakeverék alkotórésze, ezenkívül reuma elleni bedörzsölőszerekben is szerepel. A XVII–XVIII. században igen népszerű volt, mint a karmelita cseppek egyik fő alkotórésze, és emiatt Franciaországban nagy becsben tartották.
Fűszerezésre bármikor téphetünk friss leveleket: saláták, gyümölcslevesek, szárnyas- és vadételek, sőt sütemények ízesítésére kiválóan alkalmas, szükség esetén jól helyettesítheti a citromot. Nemcsak mint fűszer- és gyógynövény állja meg a helyét, hanem nagy nektártartalma miatt kiváló méhlegelő is. Újabban a gyógyászatban néhány vírusellenes készítmény alkotóelemeként szerepel, mert állítólag lassítja, illetve gátolja a vírusok szaporodását.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu