Fél lábbal a börtönben...

De hogyan is kezdődött? Öten voltak testvérek, az ő családjuk volt a legszegényebb a pilisi erdőkhöz közeli Ürömön. Gyakran került asztalukra a kis Imre által szedett gomba, mert egy idős bácsitól már hétévesen megtanulta, melyek az ehető fajták. Az öreg halála után ő lett a legnépszerűbb gombász a falujában; csirkével, tojással, pénzzel fizettek a gombáiért. Jóval később vasesztergályosként is eljárt gombászni.
Egyszer az Omszki-tó partján két zacskó ízletes fehér tarlógombát gyűjtött, és a fajta iránti kíváncsiságból bevitte a Flórián téri piacra. Ám a piacfelügyelő hölgy gyanakodva nézegette a gombákat, majd az egészet elkobozta. Iszonyú mérges lett, s a másnapi szedését már a Lehel térre vitte, ahol a piacfelügyelő megdicsérte. Aznap este a villamoson szóba elegyedett egy szakállas úrral, aki biztatta, hogy a Kertészeti Egyetemen végezzen el egy tanfolyamot. Belevágott, csillagos ötössel végzett, az úrról pedig megtudta, hogy egyetemi professzor.
– Kedvet kaptam a felsőfokúhoz is – meséli Molnár Imre –, amihez munka mellett szereztem meg az érettséginek megfelelő technikusi képesítést, és 1986-ban levizsgáztam. Nehéz volt! Mikroszkóppal, spóra alapján kellett azonosítunk a gombát, s akinek ez nem sikerült, attól elköszöntek. Azóta több piacon is dolgoztam, itt három éve vagyok főállású „életmentő”.
– Olyan sokszor hoznak mérges gombát?
– Halomra! Rengeteg gyilkos galócát is! A gyakorlott szakértő ezeket kiválogatja, ám a kezdő mindent kidob, nem vállalja a rizikót, hogy maradhat közöttük mérgező törmelék. Én jó 15 éve válogatok. Mikor először tettem, még lefekvéskor is remegett a lábam, és csak a hírekre füleltem. De érdemes eljutni erre a szintre, mert a gyűjtők nagyon sajnálják, ha egy gomba miatt mindet a szemétbe dobják.
– Tévedhet-e a gombavizsgáló?
– Az igazán profi soha! Én akkor mondok nemet, ha valaki ideállít néhány gombával, mert a többit nincs kedve cipelni. Ha az egészet nem látom, honnan tudjam, maradt-e az otthoniakban mérgező? Mert ha igen, nehéz bebizonyítanom, hogy éppen azt nem tették elém. Résen kell lennünk, mi fél lábbal a börtönben dolgozunk. Egyszer egy hölgy pár gombát hozott ide, mondván, a többit már főzi otthon a lánya, aki maga szedte, ért hozzá. Ő mégis szeretné, ha ezeket megnézném. Megnéztem. Még gyilkos galóca is volt közöttük! A nő olyan pánikba esett, hogy leejtett mobilja ripityára tört, az enyémről telefonáltunk. Senki nem vette fel, végül a szomszédot mozgósítottuk, hogy rohanjon véget vetni a főzésnek! Másszor egy férfival volt gondom. Már átnéztem az összes gombáját, mikor észrevettem a kezében egy nejlonzacskót. Ezek ártalmatlan pöfetegek, mondta, nem érdemes velük foglalkozni. Szinte könyörögtem, mutassa meg azokat is. Kiborította a zacskót, és kettőt rögtön kiszúrtam. Amikor szétvágtam őket, úgy lapultak bennük a kis gyilkos galócák, mint tojásban a kobrakígyók. Ha nem vagyok erőszakos, ő meghal, engem meg jó esetben kirúgnak…
– Nálunk a gombavizsgálat ingyenes, sokan mégsem élnek vele.
– Így van, mert az emberek lusták és magabízók. Ha pénzbe kerülne, fele  annyian se jönnének, és még több lenne a mérgezés. Sajnos egyre kevesebben vagyunk, mert nincs arányban a fizetség a felelősséggel. A fővárostól távolodva csak roszszabb a helyzet. Az önkormányzati piacokat törvény kötelezi erre a szolgáltatásra, a magánpiacoknál viszont gyakori szlogen, hogy se ember, se pénz, se hely nincs rá. Valóban költséges dolog, Budapesten például kedd és csütörtök kivételével egyedül nálunk van egész héten gombavizsgálat. Októberben sokszor estig túlórázom, mert nincs szívem senkit elküldeni. Ja, és még valamit! Egy gyilkos galócás kórházi kezelése közel egymillió forint, akkor is, ha meghal, de az enyhébb mérgezések is sokba kerülnek. Vagyis a megelőzés lenne a legolcsóbb megoldás!