Kis éji zene kecskéknek

Vígan fickándoznak a délelőtti napsütésben a kecskegidák, mint egy óvodában. Távolban egy népes csapat legelészik, az istállóban pedig a bakok várnak „bevetésre”. Izsák határában, a nemzeti park ölelésében létesített Garabonciás farmon időzünk pár órát. A fehérre meszelt istállók és a tarka szőrű kiskérődzők az 52-es útról már messziről feltűnnek – így szúrtam ki magamnak a helyszínt.
Négy évvel ezelőtt kezdődött a sikertörténet, meséli Kocsis Pál, az Alföldi Garabonciás Kft. egyik tulajdonosa. A vállalkozó harminc évet húzott le az építőiparban, tapasztalatait azonban nem tudta továbbadni. Márpedig ő azt akarta, hogy gyerekének legyen mit folytatni, ha ő egyszer abbahagyja. Beszélgetéseik során egyszer csak kipattant az isteni szikra: mi lenne, ha megpróbálkoznának a kecsketartással és sajtgyártással? Nem is teketóriáztak sokat, azonnal belevágtak. Felzárkózott mögéjük a família, felesége is jónak tartotta az ötletet, és apósa is segített a megvalósítástban.
Felépítették a sajtüzemet, mert úgy gondolták, hagyományos receptúra szerint előállított kecskesajtot fognak készíteni. Ám hamar rájöttek arra, hogy nincs annyi alapanyag, amennyit fel tudnának dolgozni, hiába vásárolják fel a környék összes kecsketejét. Minek épült akkor a modern üzem, ha nincs kihasználva a gyártósor? Elhatározták, hogy maguk is tesznek a kívánatos kapacitás érdekében, és kialakítanak egy farmot a közelben. A beruházás meg is valósult, állami támogatással. Harminc hektárt kerítettek be, de hozzátartozik még hatvan hektár legelő és kaszáló. A vizet szélkerékmeghajtással hozzák felszínre. Egyébként itt minden az uniós elvárásoknak megfelelően épült, a fejőházban modern automata vezérli a munkafolyamatot.
A telepet százötven tejelő anyaállattal indították, most ötszáz állatot számlálnak a szaporulattal együtt. Hogy miként sikerült felvirágoztatni a sajtgyártást? A megszületett gidákat eladják a környékbeli gazdáknak. Ez önmagában nem nagy kunszt, de – hogy érdekük is fűződjék a kecsketartáshoz – ötéves szerződést kötnek velük a tej folyamatos felvásárlására. Ezzel meg tudják teremteni az üzem biztonságát, bár még mindig vannak üresjárataik.
Egészséges termékeiket kecskeméti üzletükben értékesítik, illetve néhány nagy bevásárlóközpont is érdeklődik irántuk, pedig nem könnyű bekerülni a multik kereskedelmi vérkeringésébe. Ám hiába a legjobb minőségű sajt, ha a fogyasztók nem vevők rá, mert nem mindenkinek fontos az egészséges táplálkozás. Kocsis Pál még hozzáteszi: meg lehet élni kecskesajt nélkül, főleg, ha üres az emberek pénztárcája. Az pedig, hogy nemzetközi és hazai díjakat nyernek termékeikkel, legfeljebb csak a szakmát érdekli.
A vállalkozó sokkal több időt szeretne eltölteni a farmon, de intéznie kell a cég ügyeit: pályázatokat ír, partnerekkel tárgyal. Amikor kijön a kecskék közé, nehezen tud elszakadni tőlük. Értelmes lényeknek tartja mindet, kifürkészhetetlen lelkivilággal. És amikor a tekintete eléri az alföldi puszta horizontját, számára is elérkezik a béke. Magam is így vagyok ezzel, miközben próbálom a gazda filozófiáját megérteni. Azt például, hogy miért kell az istállóban egész éjszaka zenét sugározni. Kocsis Pál nem késlekedik a válasszal: azért, mert a muzsika megnyugtatja a jószágokat. Zeneszó mellett kényelmesen elterülnek, úgy kérődznek, a végeredmény pedig a tejhozamban mutatkozik meg.
Az állatok körében Mozart és Vivaldi művei a legnépszerűbbek, Beethoven erőteljesebb dallamaitól idegenkednek. Így hát kecskééknél a Kis éji zene és a Négy évszak a listavezető.