Fügét mutattak kenőcsére

Miskolcon, a Magashegyen lévő portára tíz éve költözött a család. A férfi az egykori kohászatban dolgozott, s lakótelepi erkélyükön cserépben nevelgette a kis fügefát, ami szeptemberben is folyamatosan ontotta termését. A citromfát Gödöllőn vette nyolc éve, mandarinját viszont magról nevelte. Az út szélére kidobott haldokló banánt pedig a fia hozta neki öt éve, elültette, és a mellette lévő kicsi már az ő „gyereke”. Minden növényét pátyolgatja, még beszélget is velük – és a hála nem marad el.
– A fáról szedjük a fügét, és eszszük gyerekeimmel, unokáimmal. Egyszer aszalni próbáltam, de a napon mind megpenészedett. A fügebor receptje meg túl macerás, neki se kezdtem – mondja István, már bent a lakásban, ahol finom gyógynövényillat terjeng. Szép emlékeket idéz fel egy különös történettel.
– Kékeden, egy zempléni kis faluban születtem. Akkoriban hetente járt hozzánk egy orvos, de nagy teleken gyakran el se tudott jönni. Ezért édesanyám gyógynövényeket gyűjtött, hogy legalább az alapvető bajokat teákkal, kenőcsökkel kezelhesse. A lázat a szaliciltartalmú fűzfakéreg főzetével csillapította, ami különben az aszpirin alapanyaga is. Otthon tanultam meg, melyik növény mire jó. Acélolvasztárként dolgoztam a kohászatban, és a nehéz munka úgy tönkretette a derekamat, hogy folyton orvoshoz jártam. Nyeltem a tablettákat, de nem igazán segítettek. A nejem mondogatta: mit vacakolsz a gyógyszerekkel, amikor gyógynövényekkel is kikúrálhatnád magadat? Megvettem több szakkönyvet, majd az Avas domboldaláról gyűjtött gyógynövényekkel kezdtem el kísérletezni. Gyógyszerészektől hallottam, hogy lehet belőlük kivonatot nyerni.
– Sikerült?
– Többféle kenőcsöt is összeállítottam: fertőtlenítésre, gyulladáscsökkentésre, égési és egyéb sebek hegmentes gyógyítására, izomlazításra, hörgők és légutak tisztítására, visszérre, gerincmeszesedésre, lumbágóra. A bőrön keresztül felszívódva fejtették ki a hatásukat. Kettőt szabadalmaztattam is: a fertőtlenítő gyulladáscsökkentőt és izomlazítót, illetve a hörgő- és légúttisztítót. Az egyikben cickafarkfű, fodormenta, diólevél, útifű és rózsaszirom volt, a másikban pedig akác-, bodza-, hársvirág és fokhagymakivonat. Aztán gyártót és forgalmazót kerestem, de nem sokra jutottam. Akadt néhány érdeklődő, akik úgymond „mosolylyal” fizettek volna értük, sokan pedig stílusosan szólva fügét mutattak, pedig akkor még fügém se volt…
– Nem keserítette el a kudarc?
– Akkoriban igen, de ma már ez nem izgat. Ha talpraesett lennék, talán meggazdagszom belőle, de a sors úgy akarta, hogy ne így legyen. Viszont én és a családom egészségesek vagyunk, ráadásul a kenőcseimmel rengeteg emberen segítettem, halomra kaptam a hálálkodó leveleket. Ezért is írtam meg egy önéletrajzi ihletésű könyvet a gyógynövényekről és a gyógyulások történeteiről, de sajnos a kiadására nem volt pénzem, máig áll a fiókban. De nincs okom panaszra, sőt! Tavaly láncfűrésszel elvágtam az ujjamat, az orvos összeöltögette, majd megdöbbent, amikor látta, hogy a kenőcsömtől a seb egy hét alatt összeforrt. Jól elvagyok én már a kertemmel, a fügéimmel, és csak annyi kenőcsöt készítek, amennyi nekünk kell.