Éretlen maradt a Szuvenír

Pedig szép a termés, csak az a baj, hogy még mindig ott lógnak  a tőkéken a fürtök – sóhajt a gazda. Mielőtt terepszemlére indulnánk, megnyugtatja farkaskutyáját, aki rendes házőrzőként elszántan védi az utolsó szőlőszemet is. Ha tudná, mi lesz azoknak a sorsa!
Az elmúlt időkben volt alkalmam jó néhány szőlőben megfordulni, de ilyet még nem láttam. A másfél méter magasra engedett, két sor dróton futtatott tőkék rogyásig megrakva sárga, piros meg fekete fürtökkel. A legtöbb tőkén tizenöt-húsz kiló is lehet, a szemek majd kicsattannak az egészségtől. Ilyen termésről álmodozhat minden szőlész. Bányai László azonban egyáltalán nem lelkes.
– Igen, ha beértek volna – mondja, majd kivesz a kezemből egy kisebbfajta vödörnyire nőtt halványbordó fürtöt, és lecsíp egy sokkal kisebb, de sokkal sötétebbre színeződöttet. – Ezt kóstolja meg – nyújtja át. – Máskor november elején a szabolcsi szőlősgazdáknál már forrt a bor, nálunk meg a tőkéken van a szőlő kilencven százaléka.
A Nyírségben a Bányai név fogalom szőlészberkekben. Idősebb Bányai László híres fajtagyűjteményéről pár éve mi is írtunk, ennek ellenére az ifjabbik Lászlónak esze ágában se volt sokáig szőlővel foglalkozni. Jó darabig a vendéglátóiparban dolgozott, úgy másfél évtizede kezdett komolyabban kertészkedni. Igen hamar szép sikereket ért el, diófaiskolája pillanatok alatt ismertté vált. Ma is megvan, tulajdonképpen annak a hasznát forgatta a szőlőtelepítésbe. Viszonylag kedvező áron sikerült megvennie a Varga-bokorban négy hektár földet.
– Két és fél hektárt telepítettünk négy éve, amihez ötvenszázalékos állami támogatást kaptunk – idézi fel az indulást. – Az apámnál már jól vizsgázott fajták mellett döntöttem: főleg az Afuz Ali, az Attila, a Rita és az Itália alkotja az állományt. Mind a négy kiváló csemegeszőlő, megfelelő gondozás esetén bőven és megbízhatóan teremnek.
Nagyszerűen meg is eredtek, de 2005–2006 telén mínusz huszonöt fokot is mértek, a termőkarok elfagytak, termés alig lett. A következő év jól indult, de eljött május elseje, mínusz nyolc-kilenc fokkal, és a termés megint odalett. 2008 megint jól indult, a tavasz is szép lett, májusban szakadásig tele volt minden tőke. Aztán elkezdett esni, egész nyáron, amit a szőlő nem igazán szeret.
– Talán még a csapadékkal nem is lett volna annyira nagy a baj, de jöttek a különféle betegségek – jegyzi meg a gazda. – Jött a peronoszpóra, a lisztharmat, a szürke rothadás, de sikerült időben kivédenünk a támadásokat. Igaz, tizennégyszer permeteztünk. A szeptemberi esők meg a hideg ellen azonban nem volt védelem. Ezt a fajtát, a Szuvenírt például már szeptember derekán szedni kell – szakít le egy bordós-kék fürtöt –, most pedig még mindig csak félig érett. Persze hogy húzgálja a száját a kereskedő, hogy savanyú, nem tudja eladni. Hiába van három-négyezer rekesz – negyvenezer kiló – szőlőm, ebből jó, ha ezret el tudok adni. A többi itt fog elrohadni.
A tábla másik felében is szőlő van, csak az hároméves, és saját erőből telepítette különleges fajtákkal. Gyönyörűek a vesszők, némelyiken már kis fürtöket is látni, de a télen egy részét ki fogja húzgálni. Azt mondja, az elmúlt fél évtized meggyőzte arról, hogy a szabolcsi szőlősgazdának nincs sok esélye a szélsőségesre fordult időjárással szemben…