Ritka, mint a papírmerítő

Merített már papírt a Vatikánnak, I. János Károly spanyol és III. Károly brit király részére, továbbá George H. W. Bush amerikai elnök könyvtárában is megtalálható volt jó pár, a Vinczemillben készült kötet. Dolgozik az Országos Széchényi Könyvtárnak, és a mű­­helyéből származik az Országgyűlésen használt valamennyi okirat, hivatalos dokumentum. Művészek és galériák gyakorta vásárolnak tőle, mert akvarellfestéssel vagy széntussal kiválóan lehet festeni a savmentes papírra. Készít fehér, pasztell- és antik színűt, illetve rojtos-cakkos széllel, különböző vastagságban és méretben.

Vincze László papírmérnök a tanulmányait követően öt évig a szentendrei papírgyárban dolgozott. De érezte, hogy nem ez az ő útja. Érdeklődött a tanult szakmája múltja iránt. Elmélyült a szakirodalmában, és ellátogatott Bázelbe, ahol egy múzeumban tanulmányozta a papírmerítés és a középkori könyvkötészet mikéntjét. 1985-ben aztán itthon megalapította a saját vállalkozását, és – úgy tudni – akkor egyedüliként művelte az ősi mesterséget.

A merített papírt mintegy kétezer éve Kínában találták fel. A ké­­szítési folyamat során a vízbe áztatott növényi rostokat drótszitával kimerítették. Az így keletkező nemezszerű anyag kiszáradva egybefüggő lapot képezett, amelyet sulykokkal, kövekkel kisimítottak. Legvégül csontenyv vagy fenyőgyanta híg oldatával bekenték a felületét, hogy írni lehessen rá.

Az olasz Fabrianóban és Amal­fiban létesítettek elsőként papírmalmokat, amelyekben a folyó energiáját felhasználva pépesítették, zúzták a rongyot. Magyarországon csak a XVIII. századot követően vált ismertté a technológia, s létesült műhely például a felvidéki Lőcsén. A könyvnyomtatás elterjedését követően a tehetős tulajdonosok modern gépekkel készítettek papírt világszerte, ezzel egy időben az ősi mesterség már-már feledésbe merült.

A Szentendrén és a Heves vármegyei Fedémesen található papírmerítő és könyvkötő műhely azért tud ma jól működni, mert a tulajdonosa hobbiként kezdte, a szakmai kíváncsiság vezette, majd tégláról téglára tudatosan építette fel a vállalkozását. Először egy bérelt garázsban merített papírt. Egy dézsával, kezdetlegesen összehegesztett préssel, és fából, dróthálóból eszkábált merítővel indította a munkát, a papírgyárból kiselejtezett filcek szolgáltak alapanyagként. Napjainkban a munkája során használt régi eszközök némileg finomodtak, de a merített papírt ugyanolyan nemes cellulózrostból készíti, ahogyan azt évszázadokkal ezelőtt tették.

A vállalkozás indulásakor a legnagyobb fejtörést az jelentette, hogy kinek adhatná el az időtálló íráshordozó anyagokat. Elsőként a papírrestaurátorokat, a művészeket és a protokollszakmákat célozta meg. Múzeumokat, levéltárakat, könyvtárakat keresett fel, ahol használnak cellulózpépet. Emellett kiállítási felületet bérelt a Mesterségek Ünnepén, és szerencsét próbált a frankfurti Paperword (papírvilág) nemzetközi kereskedelmi kiállításon. Többen hosszú évek óta vásárolnak tőle, mert a termék és a kiszolgálás minőségében sosem esett hiba, ahogyan a határidő betartásában sem.

Huszonöt éve a szülőfalujába, Fedémesre – az eljárás helyigénye miatt – átvitte a merítési műveletet, és helybélieket tanított be a munkára. Úgy tervezi, hogy a vidéki műhely egyben turistalátványosság is lesz, ahol előzetes bejelentkezés alapján fogadnak csoportokat. A vál­­lalkozás másik központja Szentendre, ahol a papíreladás, nyomdai tevékenység, könyvkötészet és kortárs képzőművészeti galéria működik.

A három fia közül Máté menedzseli a családi vállalkozást, Kristófé a könyvkötészet. Hatan dolgoznak a Vinczemillben, ahol a kezdetleges papírmerítő tevékenység ma már teljes vertikumi szolgáltatássá alakult: végeznek grafikai tervezést, nyomdai kivitelezést, kötészeti munkát is.

Vincze László tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. S bár a saját elmondása szerint csak a régi mesterséget űzi, mindeközben szépet, egyedit alkot. Úgy, hogy az ne csak neki, hanem másoknak is tessék.