Nem a bél, a „lé” számít

Ebben az évben a sok nyári csapadék kedvezett a gyümölcsöknek is. A méret szép, s a nagyüzemek általában odafigyeltek a diót támadó gombás, bakteriális és rovarkártevőkre is. Ám ami az ültetvényeken megoldható, az alig vethető be a kiskertekben, a házak környékén lévő, óriásira nőtt fák esetében. Egyszerűen nem lehet elérni a gyakorta 8-10 méter magas felső rétegeket. Ráadásul nem egyszerű az alkalmazható szerek permetezése sem, mivel a saját és a szomszéd kertjét is könnyen lemérgezhetjük. Emiatt aztán a kiskertekben már a nyár elején megindult a zöld dió hullása, a levelek gombás és bakteriális megbetegedése, illetve a burokfúró légy is fertőzött. (Tavaly a szárazság, illetve a folyamatosan 34-36 Celsius-fokos meleg sem ezt, sem a légy lárvájának fejlődését nem tette lehetővé.) Ezért láthatunk már néhány hete szinte teljesen kopasz fákat, melyeken csupán megfeketedett dió található. A beteg levelek korán lehullottak.

Viszont az ország profi diótermesztői azt látják, hogy jól kiteltek a gerezdek, a bél szépen színeződött. Ahol kellő időben permeteztek, ott a baktériumos betegség sem okozott kárt. A jobb ültetvényeken alig 5-10 százalékos a termésveszteség.

Persze látni óriási dióültetvényeket is szinte kopaszak fákkal, mivel ott nem léptek fel idejében a betegség ellen – vagy éppen nem törődtek vele, mert nem is volt cél a kezelés. Sokan fognak bele dióültetvény létesítésébe, amiért támogatást igényelhetnek, aztán a területet bejelentik az ökológiai vagy bioprogramba, amiért plusztámogatást vesznek igénybe. A bevétel így akkora, hogy szinte nem is kérdés, terem-e az ültetvény vagy sem. Emiatt látni elhanyagoltnak tűnő 5-10 hektáros dióskerteket. Ott a kár – miként az utak, zártkertek, kiskertek fáinál – elérheti az 50 százalékot is, vagy akár a teljes termés megsemmisülhet.