Miért éppen a kivi?

– Az e két domb közötti terület ideális hely az egzotikus gyümölcsök számára – magyarázza a látnivalót házigazdánk, majd hozzáteszi: a gondolat volt meg először, hogy mivel szeretne foglalkozni élete során, mit szeretne termeszteni. Ehhez igazodva kellett megtalálni az alkalmas területet.

– Már gyermekkoromban érdekelt a kivi. A levelek formája, a szokatlan alakú termés keltette fel az érdeklődésemet. Tatabányai udvarunkban találkoztam vele először, édesapám ültette. A következő élmény akkor ért, amikor a kilencvenes évek végén a legidősebb nővérem apósa fügét hozott a Balaton-felvidéki hétvégi házuk kert­jéből. De nem hagyhatók figyelmen kívül a szüleim szervezte külföldi nyaralások sem. Olyan egzotikus helyekre jutottam el, ahol addig még sosem látott növényekkel és gyümölcsökkel találkoztam. Fel­tettem magamban a kérdést: ­ilyenek itthon miért nincsenek? Ezek a dolgok indítottak el ebbe az irányba.

A kivivel 1981-ben kezdtek foglalkozni eleink a Dánszentmiklósi és Albertirsai Micsurin Mezőgazdasági Termelők Szövetkezetében. De kiderült, hogy nagyon rossz fekvésű, aszályos területet választottak. Ráadásul a nyolcvanas években jött két olyan tél is, amikor ott mínusz 30 Celsius-fokot mértek. Minden elfagyott. Később a termelési kísérletet Siklós környékére, a melegebb Villányi-hegységbe tették át. De ott is kudarcot vallottak a meszes talaj és a rossz metszés miatt. Nálunk a csemegeszőlőnél öt rügyre kell korlátozni a termőrészt.

– A kivinél is azt gondolták, hogy hasonló módon érdemes eljárni. Ez volt a totális vakvágány! Ugyanis a kivi esetében a vesszőnek nagyjából a negyedik-ötödik rügyétől kezdődően vannak olyan vegyes rügyek, amikből termés várható. Tehát aki a kivit öt rügyre visszametszi, már abban a percben idő előtt learatja a „termést”! Összefoglalva: megfelelő védettséget jelentő dombos terület szükségeltetik, ahol 50 vagy inkább 100 méteres az úgynevezett fagylefolyási szintkülönbség. Fontos, hogy áram és út is legyen.

– Ha szétnézünk, láthatjuk, hogy itt ugyanilyen adottságú domboldalak vannak, de ezek között az tűnik a legjobbnak, ahol most üldögélünk – mutat körbe Miklós Ákos Márton. – Hogy mi döntötte el számomra a végleges irányt? Nézzük! Számításba vehető gyümölcs volt a füge, a datolyaszilva, illetve a kivi. A fügét folyamatosan kell szüretelni, érzékeny állagú, éretten puha gyümölcs, igaz, az ára is jó. Persze a kivivel is akad probléma, nevezetesen je­lentősebb beruházást igényel a támrendszer az öntözés miatt. Viszont jóval nagyobb a hozama, mint a fügének vagy a datolyaszilvának – zárja le a rövid történeti áttekintést, mert megérkezett az édesanyja süteménnyel, üdítővel és kávéval. Jópofa, kivit – mi mást? – ábrázoló pohárban kapom az innivalót.

– Azt olvastam egy önnel készített interjúban, hogy a Magyarországon működő nagy kereskedelmi cégek a vevői. Miért nem foglalkozik más módon is az értékesítéssel?

– Mert nekünk így a legkényelmesebb. Időre jön a kamion, előtte szüretelünk, nem kell hűtőházat üzemeltetni, az árut csomagolni, és még sorolhatnám. Ez mind külön szakma. Nem hagyható figyelmen kívül, ha az ember 30, 40, 50 tonnát akar eladni! Nem is beszélve a terítéshez szükséges szállítóeszköz-igényről. A saját értékesítésnél maradva, az idén kipróbáltuk a Szedd magad! akciót. Nagyon sikeres lett. Hobbiszinten persze foglalkozom mással is. Nemrégiben tartottuk meg a fügegénbankom fajtabemutatóját. Abszolút sikeres volt, de nem biztos, hogy ilyen új üzleti vonallal akarok foglalkozni. Függetlenül attól, hogy négyszázötven fügefajtából áll a gyűjteményem, és az állomány be van jegyezve a nemzeti génbanktanácsban is. Azért ennek akad már anyagi vonzata is. Olyan fajtákról van szó, amelyekkel ígéretes foglalkozni.

A kivinél elsősorban a friss gyümölcsnek a legnagyobb az értéke, s a termesztő szempontjából a legideálisabb, hiszen hűtés nélkül is eláll. A fügéből lekvárt, illetve aszalványt, a datolyából is ez utóbbit csinálnak. A füge nehéz kérdés, mert igen romlandó, s a belőle készített lekvárnak és aszalványnak nem lett túl sikeres az eladása.