Olcsóbb hal a lébe

Az idén talán még az infláció mértékét sem éri el a hal árának változása. Sok halászat olcsóbban adja a halat, mint tavaly.

Házunk tájaO. Horváth György2023. 12. 12. kedd2023. 12. 12.

Kép: Sáregres Rétimajor halastavak lehalászás, telelöi halkiadás ponty halászat 2010.12.14. fotó: Németh András Péter, Fotó: Nemeth Andras Peter

Olcsóbb hal a lébe
Sáregres Rétimajor halastavak lehalászás, telelöi halkiadás ponty halászat 2010.12.14. fotó: Németh András Péter
Fotó: Nemeth Andras Peter

Szenteste a magyar családok négyötöde tálal fel halételt az ünnepi asztalra. Ennek nagyobb része a hagyományos magyar halászlé vagy hallé, s persze a rántott hal. Az idén (is) lesz elég hal a piacon, ráadásul 7-10 százalékkal olcsóbb is lehet, mint egy éve volt. A lehalászások már javában tartanak, a tógazdák örömmel jelentették, hogy az idén a megfelelő mennyiségű csapadék miatt a tavak vízszintjével nem akadt gond, a takarmányozásra használt gabona ára is lejjebb ment, a halak jól fejlődtek. Ezért a tóparti ár az idén lejjebb is mehetett, ami várhatóan a boltokban, halasstandokon, ­piacokon is észrevehetővé válik. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, valamint több halgazdaság vezetője is arról számolt be, hogy nagy általánosságban a leggyakrabban fogyasztott ponty ára élőhalként kilónként 1800–2300 forint lehet majd a boltokban. Az élő harcsáé 4000 forint körül mozoghat. A feldolgozottabb formák – filék, halszeletek – persze ennél drágábban lesznek beszerezhetők.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek