Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Vajon milyen volna, ha a konyhakerti növényeket az otthonunk falain belül nevelnénk? Koszecz Sándor, a békéscsabai KOLLABOR Természettudományos Élményközpont alapítója nemcsak elmélázott a gondolaton, hanem megalkotott olyan vízkultúrás termelőrendszert, amellyel az élelmiszer-előállítás gyors, költséghatékony és eredményes.
Kép: 20230311 Békéscsaba Koszecz Sándor fotó Bencsik Ádám, Fotó: Bencsik_Adam
A lakásunk díszeként funkcionáló, a család élelemellátását biztosító rendszer ötletét a karantén idején megélt kiszolgáltatottságérzés hívta életre. Az a cél motiválta a fejlesztőmunkánkat, hogy az emberek az általuk fogyasztott zöldségek jelentős részét maguknak, csekély energia- és időbefektetés mellett, a lakásukban meg tudják termelni – mesél Koszecz Sándor, aki a Békés Megyei Könyvtárral karöltve 2017-ben létrehozott egy, a tapasztalati tanulásra építő, az innovációs ötletek megvalósítását támogató központot.
Az autonóm rendszerek, önvezető járművek, 3D-nyomtatás technológiák alapjait tanítják élménypedagógiai módszerekkel gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ebben a tudományos közegben született meg a MikroKert projekt. 2021 őszén, az első termesztési sikert követően, amely során salátát neveltek, az ötletgazda azt fogalmazta meg, hogy az élelem-előállítás könnyű, olcsó és hamar megtanulható.
Mára a szabadföldi növénytermesztés az éghajlatváltozás, illetve a szélsőséges időjárási viszonyok miatt kiszámíthatatlanná vált. A konyhakerti sikerekhez az átlagosnál nagyobb szaktudás, tapasztalat szükséges. Példának okáért az erős napsütés, bár azt gondolnánk jót tesz a növényeknek, valójában égeti őket. Hiába locsolunk, mégsem fejlődnek megfelelően – fejti ki a probléma lényegét, amelyre reagálva az általa vezetett projektcsapattal útjára indították (fizikailag és szellemiségében egyaránt) a lakáskertészkedésre sarkalló kezdeményezést.
A MikroKert alapvetően vízkultúrás, tápoldatos növénytermesztéssel foglalkozik. Ettől sokan megrettennek, holott a folyadékban nevelt zöldségek, a szabadföldiekhez hasonlóan, képesek felvenni ugyanazokat a tápanyagokat és ásványi sókat. Idővel megalkottunk olyan termelőrendszereket is, amelyekben a növények növekedéséhez szükséges energia a speciális tároló cserepekből oldódik ki – részletezi. A beltéri kertészet olyan zöldségek nevelésére alkalmas, amelyek a hasznos részüket a föld fölött hozzák. Érdemes a kevesebb törődést igénylő fodros levelű tépősalátával és a fűszernövények nevelésével kezdeni, majd fokozatosan haladni az igényesebb zöldségkultúrák (borsó, uborka, balkonparadicsom) felé. Sőt, a rendszerben biotermelés is megvalósítható.
A mikroüzemnek tartozéka egy, az automata öntözést és vízforgatást végző szivattyú, valamint egy speciális színhőmérsékletű lámpa. Az egyszerű technológiával a rotációs, intenzív növénytermesztés mellett előnevelés is hatékonyan végezhető. A palántatálcában gondozott saláta a magvetéstől számított harmadik héten átültethető a termelőrendszerbe, ahol egy hónap elteltével fejjé érik.
A MikroKert különféle méretben, formában elérhető. Mára a kínálatban található asztali vízkultúrás rendszer, a szintekbe rendezett, tálcás és a falra felszerelhető változatok, valamint 20-30 m2 alapterületű helyiségbe elhelyezhető, mintegy kétezer növény megtermesztésére alkalmas üzemi szintű eszköz is.
A hidropónia jelentős előnye, hogy abban kilencven-kilencvenöt százalékkal kevesebb vizet kell a termesztéshez felhasználni, mint szabadföldi körülmények között. A zárt rendszerben keringő folyadékból csak annyi fogy, amely közvetlenül hasznosul a zöldségekben.
A termelőrendszerben a zöldségnevelés jobban kontrollálhatóbb, s a gombás, bakteriális betegségek megjelenésének esélye csekély. A rovarkártétel kisebb mértékű, ha idejében észrevesszük és beavatkozunk. Nem utolsósorban gyomlálni sem kell. S bár a korszerű eszköz sem gondozásmentes (átlagosan napi pár percbe telik ellenőrizni a tápoldatot), de használatával minimális szaktudás mellett is garantálható a siker.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu