Indulhat a második kör

Nagyjából 3-4 héttel vagyunk előrébb, ami a növények fejlődését, érését illeti. Ezt ne feledjük el akkor sem, amikor a másodvetemények, vagy éppen a hosszú nappalos növények vetését tervezzük. Lassan ugyanis eljön ezek ideje is.

Házunk tájaO. Horváth György2024. 06. 10. hétfő2024. 06. 10.
Indulhat a második kör

 
Egyre több kertben van vége a kora tavaszi vetésű növények szezonjának. Például a borsó, retek, fejes saláta már kikerülhetett az ágyásokból, helyükre ilyenkor szoktuk vetni a brokkolit, a karalábét, én például a póréhagymát, a leveles kelt, a pakcsojt, s néha a kínai kelt is. A lényeg, hogy e növények vagy rövidebb tenyészidejűek, vagy a tavaszi vetése rizikós, azzal járhat, hogy rögtön virágszárat és virágot hoznak, ami tönkreteszi a termesztést, mert nem a zöldség azon része növekszik, amiért termesszük. Erre jó példa az egyre kedveltebb gumós kömény, vagy más néven ánizskapor. Jártam már úgy, hogy a tavasz végén vetett kínai kel egyből felmagzott, az ánizskapor szintén – kétméteres – magszárat hozott, ahelyett, hogy az alsó levélnyeleket növesztette volna vastagra. De jártam már úgy is, hogy a túl korán vetett brokkoli már augusztusban növesztette a virágbimbót, ami aztán néhány nap alatt szép sárga is lett, vagyis kivirágzott. Ahelyett, hogy ezt a bimbót ehető nagyságúra nevelte volna. 
Nos, a fenti növények vetésideje inkább a nyár közepe legyen, vagyis június második felében érdemes elkezdeni. Vannak zöldségfélék, amelyeket viszont szinte folyamatosan vethetünk. Ilyenek például a különféle zöldbabfajták, melyek a vetés után két hónappal már javában teremnek. Vagy így vetjük már évek óta az uborkát: két-három hetente egy-egy újabb ágyásban kel, s mire megnő, addigra a korábbi tövek általában el is pusztulnak. Általában valami vírus viszi el, mert a gombák ellen szoktuk kezelni. 
Érdemes egyébként még most is a paradicsomot, padlizsánt vetni: akár szabad földbe, akár palántázó­edénybe. Az a tapasztalat, hogy ezek, ha később is kezdenek termést hozni, még ősz elején is elegendő meleget kapnak ahhoz, hogy finomat és nagyobb mennyiséget teremjenek. 
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek