Puszpángbokrok réme

A hivatalos adatok szerint Magyarországon a nyár elejétől lehet a selyemfényű puszpángmoly támadására számítani. Nos, ez a tétel áprilisban megdőlt, ugyanis már akkor megkezdte e moly áttelelő hernyója a buxusbokrok leveleinek rágását. Aztán ez egy-két hét alatt olyan mértékűvé vált, hogy a hernyók növekedésével sok esetben tarra rágtak egész bokrokat, illetve puszpángsövényrészeket. Az első rajzásra már biztosan májusban sor került, ugyanis a hónap közepétől ismét lehetett találni hernyókat a bokrokon, s mostanában már a második rajzás idejét éljük. 
Megdőlni látszik az a néhány évvel ezelőtti megfigyelés is, hogy hazánkban e molynak egy, illetve két generációja fejlődik ki. Úgy tűnik, hogy az időjárás változása három, esetleg négy generáció felcseperedését teszi lehetővé. (Évekkel ezelőtt ezt Olaszországra, illetve más, mediterrán államra írták le.) 
Mindez azt is jelenti, hogy tavasztól őszig szinte folyamatosan böngészni, nézegetni kell a puszpángbokrokat. A gond az, hogy a hernyók első időben kicsik, meghúzódnak, rágásukat is alig látni. Amikor pedig már igen, akkor általában már a nagy, 3-5 centire is megnövő, zöld, sárga, fekete és fehéres csíkozottságú hernyóit találjuk meg. És a lepkéket is láthatjuk repkedni, ha a buxusbokrot megrázzuk. 
Mit lehet tenni? Nagyjából annyit, hogy figyelünk, amikor az első hernyócskák megjelennek, akkor kontakt és felszívódó rovarölővel a bokrok belsejébe is bepermetezve védekezünk. Máskülönben elég néhány nap, s a korábban egészséges, szép, világoszöld hajtásokat növesztő buxusbokor fele szürkévé, barnássá válva, a levelek egy része elpusztulva tárul az ember szeme elé. 
Akkor sem lehetünk nyugodtak, ha egy ideig nem találkozunk a mollyal, s a hernyójával. A moly nagy testű, gyorsan és messze képes repülni. Ráadásul sok száz méterről megérzi a puszpáng illatát, az egyetlen növényét, amelyen képes megélni, szaporodni.