A konyhánkban pazarolunk a legtöbbet

Évente és fejenként még mindig 62 kilónyi élelmiszert dobunk a szemétbe, de ennek a felét el tudnánk kerülni.

Házunk tájaohgy 2024. 10. 18. péntek2024. 10. 18.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A minap egy nagyon érdekes kutatás eredményéről számolt be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), melyről a múlt heti számukban a Szabad Föld is hírt adott. De érdemes a felmérés részleteibe bekukkantva egy elemet kiragadni. Arról van szó, hogy évente és fejenként még mindig 62 kilónyi élelmiszert dobunk a szemétbe. De az okokat elemezve sokat tanulhatunk, mérsékelhetjük a pazarlást. Tudni kell azt is, hogy a 62 kilónak csaknem a fele olyan élelmiszer, amelyet meg tudnánk menteni. 

Kiderült ugyanis, hogy a kukába az esetek csaknem negyedében azért kerül az étek, mert elfeledkeztünk róla és megromlott. 11-12 százalékot képvisel az a mennyiség, amire nem is volt szükség, vagyis túl sokat főztünk és nem volt kedvünk már meg­enni, illetve túl sokat vásároltunk. További 9 százalék az, amikor sokat főztünk és megromlott. 

A további okok is tanulságosak: nem biztos, hogy rossz volt, de inkább kidobtuk. Nem sikerült jól az étel, ezért kidobtuk. A gyerekek meghagyták, vagy éppen sokat szedtünk a tányérra, de nem fogyott el. Lejárt a fogyaszthatósági idő, mert nem figyeltünk oda. Későn tettük a hűtőbe és megromlott. 

Nos, ezek mind az emberi oda nem figyelésre visszavezethető okok, melyekkel nemcsak élelmiszert, hanem több tízezer forintot is bedobunk a szemétbe.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek