Téli bogyók és virágok

A késő ősz, a tél nem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk a kerti díszekről. S nem csak az örökzöldekre kell gondolni, mert van egy sor olyan növény, amely ágaival, terméseivel, sőt tél végén már virágaival is ékesíti környezetét.

Házunk tájaohorváth 2024. 11. 25. hétfő2024. 11. 25.

Fotó: butterfly's dream

Fotó: butterfly's dream

Nem feltétlenül jelent egyet a tél a szürkeséggel, az elmúlással. Akadnak ugyanis olyan fák, bokrok, kisebb növények, melyek ilyenkor is színességet, vidámságot biztosítanak. Elég csak a terméseiket sokáig­ magukon hordozó növényekre gondolni, mint például a piros bogyókkal díszlő magyalra, vagy a most is pirosló, narancsos termését hordozó kecskerágókra, a fekete termést hordozó babérmeggyre, fagyalra, a fehér vagy lilás hóbogyó nevű cserjére, vagy a narancsos, piros bogyójú tűztövisre, madárbirsekre, galagonyára, vadrózsára. 

Ezek mind télálló növények, szépen és szakszerűen, jó időben metszve nyáron virágoznak, majd ősz végére beérnek. A legtöbbjüket szeretik ugyan a madarak is, de általában csak sorjában fogyasztják őket, mert előbb a finomabb, kedvencebb vadszőlőbogyókat, maradék igazi szőlőket kezdik el enni, az ostorfa édeskés terméséről nem is beszélve. 

Aztán vannak olyan virágaink, díszzöldségeink is, melyek ilyenkor, amikor még nincs igazi fagy, virágoznak, mint az árvácska, amely aztán tél múltával, kora tavasszal is „beindul”. A díszkáposzták a nagyobb mínuszokig üde sárgás, lilás, zöldes ágyásdíszek lehetnek, vagy a mángold – főleg a sárga és vörös levélnyelű –, mely néhány fokos fagyot még elvisel. 

Aztán beszélni kell egy sor olyan cserjéről, mely már nagyon korán, a tél végén virágzik. Ilyen a téli lonc, mely kimondottan illatos virágú cserje, bogyói pedig vörösek lesznek. Talán még illatosabb a kikeleti bangita, melynek rózsaszín virágai már februárban nyílnak. Bőven az itthon is nagyon elterjedt aranyvessző előtt hozza virágait a nálunk még alig ültetett varázsmogyoró. Érdemes utánakeresni, mert csoda szép, sárgás és nagyon különleges formájú a virága. Van egy másik, kora tavasszal sárga és nagyon illatos virágokat bontó növény, az illatos tündérfa. 

Egyre több kertészetben lehet ilyenkor bordós vagy fehér virágzatáról és leveiről felismerhető japán dérbabért venni. Ez nem is nő nagyra, maximum egyméteres lesz, tehát könnyen illeszthető a kert növényei közé, már csak azért is, mert őszre bogyói gyönyörű vörösre érnek be.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek