Nyugdíj

Forog a B oldal, rohamosan közeledünk a korhatárhoz – mondta Tigristigris, és feltett a lemezjátszóra egy szovjet kiadású Rolling Stones-lemezt, amit a minap kapott a születésnapjára, és amin olyan sorrendben szerepeltek olyan dalok, amik egyébként sohasem kerültek egy korongra, és amelyekről a zenekar tagjai sem feltételezték, hogy ez valaha megtörténhet velük. 

Állami kalóz, Melodija – fűzte hozzá a cirill betűket böngészve –, személyesen Gorbacsov adott engedélyt a megjelenésére. Ezzel leült a kályha mellé. Géza házában tartózkodtak, odakint szállingózott a hó, odafent a Plútó susmusolt valamit a Szaturnusszal. 

Milyen korhatárra gondolsz? – kérdezte Lajos bácsi, felpillantva Géza újságjából, amit a buszvezető azért járatott, mert mélységesen hitt a nyomtatott sajtó erejében és fontosságában. 

A nyugdíjra, Lali – válaszolta Tigristigris, és csökkentett egy kicsit a kályhába jutó levegő mennyiségén –, boomerek vagyunk, és mindjárt nyuggerek leszünk. 

Na és aztán? – Lajos bácsi inkább mondta ezt, mint kérdezte. – Eddig sem unatkoztunk, és ahogy ez kinéz, eztán sem fogunk. Ráadásul – folytatta a mutatóujjával feljebb pöckölve szemüvegét az orrán – ezt hallgassátok, mit olvastam éppen. Azzal belekezdett. Az van, hogy egy nemrég megjelent elemzés ­szerint mi már nem olyan nyug­díjasok vagyunk, leszünk rögvest, mint az eddigiek. 

Amennyiben? – érdeklődött Mariska néni. Amennyiben el lehet felejteni a rólunk alkotott képet, amely szerint vigyázunk az unokákra, sütjük a sütiket, befőzünk mindent, ami a kezünk ügyébe kerül, nézzük a tévét, a tévé néz minket, és sopánkodunk az SZTK-ban – válaszolta Lajos bácsi. 

Ehelyett? – forszírozta tovább a dolgot Laci bácsi. Nos, azt mondják, hogy mindezek helyett konkrétan újraéljük az egyetemi éveinket, közösségeket alkotunk, bulizunk, aktív szexuális életet élünk, pörgünk a neten, és a kábítószert sem vetjük meg. – felelte Lajos bácsi. 

Nem is jártam egyetemre – akadékoskodott ezen a ponton Géza –, illetve csak egy kicsit. És nem is drogozunk – mondta Laci bácsi. Egy ideje – egészítette ki Tigristigris. 

– Vi­­szont tagadhatatlan, hogy együtt szívunk, együtt nevetünk. Jut eszembe – élénkült meg Laci bácsi –, kér valaki egy kis bort? Az le­­gális. Beköszöntött az este, így az­­tán mindenki kért. Igyunk a fiatalságra – javasolta Géza –, azok már úgyis alig isznak. A töb­­biről nem is beszélve – mondta Mariska néni, majd kissé szabadkozva hozzátette : legalábbis ezt olvastam. Sercegés hallatszott a beállt csendben, lejárt a lemez. Hendrix jó lesz? – kérdezte Tigristigris.