Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Pár száz éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy egy kutya velünk éljen a lakásban, hát még az, hogy az ágyunkban aludjon, vagy éppen ruhát adjunk rá. Friss kutatások szerint, amikor a kutyák a gazdájuk szemébe néznek, ugyanazt a hormonális reakciót stimulálják, mint ami az emberi csecsemőkhöz való kötődésünkért felelős. Egyre kevésbé tekintünk rájuk háziállatként, sokkal inkább családtagként és társként.
– Hát, mert azok vagyunk! Persze nem szeretném, hogy babakocsiban tologass, elég, ha ölbe kapsz, amikor a felszórt járda miatt marja a só a talpam! – morrant közbe Yoda, és hagyja, hogy előmelegített törölközőbe csavarjam a séta után.
– A magyar kutyatartók 64 százaléka egyértelműen vagy nagyrészt családtagnak tekinti a kutyáját, 16 százalékuk szőrös gyereknek, míg 12 százalékuk számára a kutyájuk mindenkinél fontosabb – nyilatkozta Kubinyi Enikő biológus, az ELTE Etológia Tanszékének kutatója. Hozzáteszi: minden tizedik kutyatartó állítja, hogy házi kedvencét mindenkinél jobban szereti, azaz a kutyája minden embernél fontosabb számára.
Az emberben élő erős gondozási vágy mostanában – gyerekek hiányában – áttevődött a társállatokra, és a kutyák ilyen szempontból gyakran hiánypótlóként érkeznek a családba.
Ez lehet az oka annak is, hogy legtöbben a kistestű, nagy szemű típusokat részesítik előnyben, mert ez a külső megjelenés automatikusan kiváltja a genetikailag kódolt gondoskodási ösztönt.
Ám arról senki sem beszél, hogy ebből a „babaarcú” küllemből nagyon sok kutyabetegség adódik. A kutyákkal foglalkozó szakemberek szerint pedig nem helyes – sőt a kutyára nézve kifejezetten káros –, ha valaki úgy tart állatot, mint ha az emberi lény lenne. A gyerekszerepbe kényszerített és abban tartott kutya viselkedése akár szélsőségesen is torzulhat. A túl sok figyelem, a sok kézben tartás nagyon rossz hatással lehet a kutya magatartására: agresszió, szorongás, reaktivitás, bizalmatlanság, önbizalomhiány, ürítési problémák, kényszerviselkedések jelenhetnek meg.
Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy nagyon plasztikus fajról van szó, amelynek kiváló az alkalmazkodóképessége, ezért, ha azt várják el tőle, hogy babakocsiban utazzon vagy asztalnál ülve étkezzen, azt is megtanulja. A kérdés már csak az, van-e értelme, hogy így viselkedjen.
– Csak, ha jutifalat jár érte – vágja el a gordiuszi csomót babapofijú, pocakközpontú Yodám.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu