Zimankós dolgaink

A múlt héten írtam arról, hogy mostanság még érdemes kitenni madaraink számára a költőodúkat, mert még van néhány hetük, hogy megtalálják a költés előtt. Van idő, hogy megvizsgálják, vajon alkalmas-e számukra fiókáik felneveléséhez. Nos, egy másik állatcsoport számára is kirakhatunk még ilyen mesterséges szállás- és költőhelyeket, ezek a rovarhotelek. Ezeket is február végéig készíthetjük el, illetve rakhatjuk el megfelelő, védett helyre. A lényeg, hogy lehetőleg eső elől védett, napos, de nem nagyon szeles helyre helyezzük el ezeket. 

A sok furatot tartalmazó fahasáb, a kévébe összecsomózott egy-két maréknyi nád, keményebb kérgek kötege – mind-mind kedvelt rovarlakás lehet. Egy sor olyan faj él környezetünkben – a városokban is! –, melyek nagyon fontos beporzási munkát végeznek. (Az utóbbi években megfigyeltem, hogy a kertünkben jóval kevesebb a hagyományos házi méh, de a fáinkon mégis hemzsegnek a virágokat járó rovarok. Szabóméhek, poszméhek, törpe méhek, más méhfajok, legyek, különféle kisebb darázsfajok, lepkék szállják meg hetekig a sorban virágzó fákat, bokrokat.) 

Ezek egy része a talajban készít magának fészket, lakást, főleg a kolóniában, családban élő fajok. Ugyanakkor számos rovarunk magányosan él: egyedül készíti fészkét, illetve foglalja el alkalmi szállását. Sok méh- és darázsfaj váj a puhább fákba egy-egy lyukat és abban helyezi el egy vagy több petéjét. Mások elfoglalnak kész helyeket, mint például egy-egy kész farés vagy a nád üreges járata. Sokszor elég elhelyezni egy farakás közepén néhány olyan vastagabb hasábot, illetve tuskót, amelybe különböző méretű – 3–10 milliméteres – lyukakat fúrunk lehetőleg minél mélyebbre. 

A járatokba a nőstények nektárt és virágport, a darazsak megbénított ízeltlábúakat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar átrágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.