Megdöbbentően kevés a tojás

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) által kezelt adatbázis szerint tavaly a 12. héten összesen 17 millió ketreces tojás került a piacra, az idén viszont csupán 7 millió! Azaz csaknem 60 százalékkal kevesebb!

Házunk tájaO. Horváth György2025. 04. 14. hétfő2025. 04. 14.

Kép: Az EU-ban 21 százalékkal drágult a tojás egy év alatt

Megdöbbentően kevés a tojás
Az EU-ban 21 százalékkal drágult a tojás egy év alatt
Fotó: Karnok Csaba

A mélyalmos tojásról nem lehet információt szerezni: piacvédelmi okok miatt törölték az adatokat. Csak annyi látszik a táblázatból, hogy tavaly a nevezett héten 2,2 millió mélyalmos tojás került piacra. Az idén sem lehet ennél több – a korábbi, még nyilvánosságra hozott hetek adatai szerint nagyjából azonos volt a mennyiség – , azaz ez sem befolyásolja lényegesen a termeléscsökkenés mértékét. 

Nem véletlen tehát, hogy a tojás egyre drágább, főleg húsvét idején, a legnagyobb szezonban. Az AKI adatsora szerint a ketreces tartásból származó, M méretű dobozos tojás ára darabonként 74 forint, ami csaknem 18 százalékkal drágább, mint egy éve. Az L méretű 81 forint, ami 17 százalékos drágulás. A 30 darabos tálcás tojásnál a közepes méretet (M) 67 forintért, az L méretet 68 forintért adták, ami 22,5, illetve 27 százalékos áremelkedést jelent. 

Hogy mi lehet a tavalyihoz képest óriásinak is mondható termelés-visszaesés oka, nem tudni egyelőre. Az adatokat visszanézve az idei 8. vagy 10 héten nem volt ekkora a különbség, igaz, már ezekben az előző hetekben 20-30 százalékos volt az elmaradás a termelésben. Az ok többrétegű lehet: akár a hideg időjárás, akár a madárinfluenza miatt­ kiesett állományok is magyarázhatják a jelenséget. Egy viszont biztos: az árrésstop miatt a tojás ára befagyott: a boltokban darabja alig nagyobb, mint a csomagolóhelyi árak: 85-90 forintért lehet őket megvenni. Hogy aztán a tavalyihoz képesti kisebb termelés miatt jön-e be nagyobb mennyiségben import tojás az országba, az a következő két hétben dől el, ugyanis a tojást húsvétra a háziasszonyok nem szokták megvenni egy-két hétnél korábban. Az akciók is ezekre a hetekre koncentrálnak. 

Más kérdés, hogy van-e az EU-ban olyan ország, ahol számottevő többlet alakul ki tojásból, méghozzá az olcsóbb kategóriákból. A világpiacon ugyanis nagy a kereslet, az Egyesült Államok is keresi a tojást, mert az ottani ma­dár­inf­luen­za-járványok a tojóállomány nagy részét elpusztították. Mindenesetre az adatok szerint Magyarország az év elején még nem vett sok külföldi tojást, mert januárban egyenesen 37 százalékkal esett az import. 

Egyébként a magyar tojás áremelkedése nem egyedülálló az EU-ban: az ottani átlagos drágulási ­ütem-szint 20-21 százalékos a tavalyihoz képest.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek