A dévérkeszeg is védett lett

A legtöbbet fogott pontyra májusban tilos horgászni.

Házunk tájaO. Horváth György2025. 05. 05. hétfő2025. 05. 05.

Forrás: wikipedia

A dévérkeszeg is védett lett Forrás: wikipedia

Szinte nem is nagyon lehet manapság horgászni, annyi halfaj élvez időszaki védettséget az ívás ideje alatt. Április 15-től május végéig ilyen hal lett a garda, a domolykó, a jászkeszeg, a szilvaorrú keszeg, a paduc és a márna. A legtöbbet fogott pontyra májusban tilos horgászni, míg harcsára május elejétől egészen június közepéig. Június végéig tilos kősüllőre horgászni. Sőt van egy újdonság is! Az új szabály szerint a dévérkeszeget 40 centiméteres testhossz felett nem lehet megtartani. Ehhez hasonlóan vannak felső méretbeli korlátozások más halaknál is, melynek célja, hogy a nagy testű, ezért sokkal több ikrát lerakni képes egyedeket védjék, ezzel a természetes szaporodás hatékonyságát is elősegítsék. Ezek területenként is akár változhatnak, illetve időszakosak, de lehetnek akár egész évre kiterjedő tilalmak is. Egyébként az egyes vízhasznosító szervezetek ettől eltérő szabályokat is bevezethetnek. Például az intenzíven telepített horgásztavaknál akár el is tekinthetnek ezektől. Ezért a horgászoknak érdemes a meglátogatandó vizekre érvényes szabályokról előzetesen tájékozódniuk. 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek