
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Már hetedik éve segíti a lelkes zöldségtermesztő kertészeket az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) azzal, hogy hozzájussanak a régi magyar tájfajta paradicsompalántákhoz. Az idén ismét májustól kerül az üzletekbe előnevelt palánta, melyet a tájfajták népszerűsítésében évek óta partner Lidl Magyarország áruházláncnál lehet megvásárolni. Érdemes odafigyelni és minél hamarabb odaérni az üzletekbe, mert a kertészek gyorsan elkapkodják a legszebb palántákat.
Kép: A tájfajták ellenállók a környezeti behatásokkal szemben. Herencsényi fajta
Ebben az évben két tájfajtából készült palántákat lehet megvenni. Az egyik újdonság, ez a Herencsényi tájfajta. Erről a paradicsomról elsőként azt érdemes tudni, hogy nagy a termése, ezért a befőzések igen jó alapanyaga. A növény akár két méter magasra is megnő, középerős növekedésű fajta, a féldeterminált típusba tartozik, vagyis egy idő után nem nő tovább, de erős szárai folyamatosan képzik a hónaljhajtásokat a termésérés kezdetéig. Mivel a termés átlagos súlya elérheti akár a fél kilogrammot is, így a növényt támrendszerre kell vezetni és két szárra metszeni. A termés lapított gömb alakú, nagy méretű, vékony héj jellemzi, amely ideálissá teszi a befőzéshez. A termés vékony héja szabad földön könnyen repedhet. Száraz időben a repedések beforrnak és nem okoznak gondot a paradicsom felhasználásánál, nedves időjárásban viszont érdemes figyelni, mert a megrepedt bogyó gyorsan rothadásnak indulhat.
A másik típus viszont már akár egy erkélyen is felnevelhető, mert a Máriapócs tájfajta kimondottan a koktélparadicsomokhoz tartozó termést ad. Erős a szára és gyors növekedésű, ráadásul a gombabetegségekkel szemben toleráns és folyamatosan érleli a termését. Apró szemű bogyói fiatalosan telt édességével, finom illatával és tetszetős alakjával nélkülözhetetlen alapanyaga lesz a nyári és őszi ételeknek.
A tájfajták termesztésének nagy előnye nemcsak az, hogy ezek a növények jóval ellenállóbbak a betegségekkel és a környezeti változásokkal szemben, hanem az is, hogy ezekből magot fogva, a következő évben már a saját palántánkat nevelhetjük. A tájfajták természetes és emberi szelekció útján létrejött fajták, amelyek magjait elvetve fenntartjuk a széles genetikai készlettel rendelkező íz- és formagazdag világot, a hazai kertészeti múlt fennmaradt értékeit.
Az sem mellékes, hogy akár az ÖMKi-palántákat megvásárolva, akár saját növényből magot fogva nevelünk tájfajta növényeket, ezzel hozzájárulunk a természeti környezetünk sokszínűségének megőrzéséhez, s nem mellékesen régi hazai fajták fenntartásához.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu