
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Van egy sor baktérium, gomba, kártevő, amely megtámadta a diót.
Kép: Már most időszerű a dió növényvédelme, Fotó: Havran Zoltán, Forrás: MW
Habár az volt a mondás, hogy a diót nem kell permetezni, bizony van egy sor baktérium, gomba, kártevő, amely megtámadta a diót. Egy részük ellen már a napokban érdemes kezelni a fáinkat.
A dió gnomóniás betegségét gomba okozza. Még nem látszik a kárképe, kisebb barna, fekete foltként jelenik meg a levélen, mely idejekorán elpusztul, emiatt a termés is csökken, melynek zöld burkán szintén lesznek kisebb foltok, beszűrődések. A védekezést gombairtó permetezéssel oldhatjuk meg, ahogy a még ennél is nagyobb kárt okozó kórt is megelőzhetjük, kezelhetjük ezekkel. A dió baktériumos feketedéséről van szó, amit egy Xanthomonas nevű baktérium okoz. Az első tünetek általában a leveleken jelennek meg, majd a zöld, növekvő dió burkán, s a dió is károsodik. A leveleken feketés, szögletes foltok láthatók, majd ezek össze is olvadhatnak nagyobbakká. A dión kisebb, majd egyre nagyobb foltok jelennek meg. Ezt keverik sokan össze a nyugati dióburokfúró légy kártételével. Réz-hidroxid-tartalmú szerrel lemosózáskor, illetve ilyenkor, virágzás után érdemes védekezni ellene, amit 2-3 héten belül kell ismételni.
Mostanság már a legtöbb fán látszik a diót támadó két atkafaj közül a szemölcsös gubacsatka károkozása. Ez a leveleken egymás mellett általában sűrűn, apró, gombostűfejnyi kinövésekként jelenik meg. Általában nem okoz gondot. Hasonlóan átvészeli a dió a nemezes gubacsatkák támadását. Ennek kárképe a levélen 1-2 centis, szabálytalan alakú levélbuborcsok formát ölt, amelyek általában sárgásak, világosabb zöldek, mint a mellette lévő egészséges levélrész. A sárga levéltetű is károsítja a levelet, de általában nem okoz nagy kárt. Érdekes, hogy a tetvek a levél felszínén és nem a fonákján, a fő ér, erek mellett szorosan fekve táplálkoznak. A tetvek által ejtett sebeken a fenti gomba, baktérium könnyebben támadja a leveleket.
Ezek tehát a következő napokban elvégzendő feladatok a diófa körül. Nyáron pedig már a dió „kukacosodását” okozó almamoly, illetve a már említett, szinte minden kertész életét megkeserítő nyugati dióburokfúró légy ellen kell védekezni.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu