
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Hetven európai agrárszervezettel együtt tüntet Brüsszelben a NAK a Közös Agrárpolitika védelmében. Az uniós döntéshozók csak elméletben hangoztatják a párbeszéd szükségességét, de tárgyalni senki nem tárgyal a gazdálkodókkal.
Kép: Forró nyár jöhet az uniós agrárpolitikában
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) május 20-án hetven másik európai agrárszervezettel közösen rendezett tüntetést Brüsszelben, mellyel az uniós döntéshozók figyelmét akarják felhívni a közös agrárpolitika átalakításának, a gyorsított ukrán EU-taggá válásnak, a különféle szabadkereskedelmi egyezségek veszélyeire. A demonstráció szervezésének közvetlen előzménye, hogy az Európai Bizottság elnöke figyelmen kívül hagyta a gazdák korábbi megkereséseit, eddig nem volt hajlandó – bár folyamatosan a termékeny párbeszédet hangoztatja – tárgyalni egyik ügyről sem. Papp Zsolt, a NAK elnöke a minap az ukrán társulással kapcsolatban elmondta, hogy Ukrajna csatlakozásával a közösség jelenlegi 161 millió hektárnyi támogatásra jogosult területe több mint 40 millió hektárral bővülne, ami azt is jelenti, hogy a mostani agrárforrásnak önmagában Kijev elvinné a 20 százalékát! Tehát vagy csökken ennyivel az eddigi tagok agrártámogatása, vagy növelik a forrást. Az EU viszont nem valószínű, hogy erre képes vagy hajlandó lenne, hiszen számos más területre, feladatra is kell, kellene forrást találni.
Nem véletlen, hogy már egy-másfél évvel ezelőtt előkerültek ilyen tervek, melyek miatt már korábbi nagyszabású, szinte összuniós tiltakozási hullám indult el. Az Európai Bizottság által előkészített, mostanság kiszivárgott tervek – melyek szinte azonosak a korábbi elutasított változatokkal – szerint a területalapú és még a vidékfejlesztési támogatások rendszere is jelentősen átalakulna. Azaz a régi helyett egy nem részletezett jövedelemalapú, a gazdálkodók csak bizonyos részére vonatkozó támogatási rend alakulna ki. Emiatt aztán itthon a NAK és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) és az agrárirányítás is tiltakozik.
Nagy István agrárminiszter emlékeztetett, hogy az utóbbi években mekkora piaci válságot okozott a nagy mennyiségű, olcsó és nem mellékesen az unió szigorú termelési szabályait be nem tartva termelt ukrán agrár- és élelmiszeripari termék. Az egész európai belső piac fejre állt, az árak estek, a korábbi értékesítési lehetőségek egy része megszűnt, gazdálkodók ezrei kerültek bajba. Most érkezett el az idő, hogy egységesen lépjenek fel az agrárszervezetek. Számos tárgyalási felhívásra, szakmai egyeztetés felvetésére nem reagáltak a döntéshozók. Az Európai Bizottság nem hajlandó érdemi egyeztetésre az érdekképviseletekkel, emiatt 70 különféle uniós és nemzeti érdekképviselet május 20-án – lapzártánk után – Brüsszelbe szervezett tüntetést. Ezt a Copa-Cogeca – az EU legnagyobb agrár-érdekvédelmi szervezete – kezdeményezte, mert érdemi egyeztetések helyett mára kiderült, hogy a Bizottság csak ideiglenesen tett engedményeket, amik csak a tavalyi uniós választások előtti helyzet lecsendesítését szolgálták.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu