Ezeket most kell metszeni

Sok olyan növényünk akad, melyet éppen most érdemes formázni, alakítani.

Házunk tájaO. Horváth György2025. 06. 16. hétfő2025. 06. 16.

Kép: Az orgona metszés nélkül kevesebb virágot hoz az évek során, Fotó: Fülöp Ildikó, Forrás: MW

Ezeket most kell metszeni
Az orgona metszés nélkül kevesebb virágot hoz az évek során
Fotó: Fülöp Ildikó Forrás: MW

Sok olyan növényünk, bokrunk, cserjénk akad, melyet éppen most, elvirágzás után érdemes formázni, alakítani. Az egyik ilyen például a sokak által aranyesőnek hívott aranyvesszőbokor. Ez ugyanis az őszi, tavaszi metszést nem tűri, pontosabban az akkori formázással együtt a virágrügyeket tartalmazó ágait is lenyesnénk. Mivel már elvirágzott, ezért érdemes most kialakítani a formáját. Az aranyvessző nyár elejére is hoz már fiatal, friss hajtásokat, de ezeket még most levághatjuk, lesz elég ideje, hogy újakat neveljen, amelyeken nyár folyamán kialakulnak a jövő év tavaszán virágot bontó rügyek. 

Hasonló a helyzet az orgonával is. Ennél a növénynél az elvirágzott részeket kell visszanyesni, levágni a ronda, barnás, száraz virágzatokat az alatta lévő első levelek feletti részen. Emellett érdemes most kiszedni az elhalt ágrészeket vagy azokat, amelyek túlságosan besűrítenék a fát vagy bokrot. Sőt, a túl nagyra nőtt ágakat is érdemes kurtítani, még az akár 5–8 centis vastagságot is el lehet vágni. Ekkor már faseb­kezelő anyaggal kell bekenni, majd várni. Néhány héten belül az alvó rügyekből elindul az új hajtások növekedése. Ha túl sok tör elő, érdemes ezeket is megritkítani. 

Az orgona is azon növények közé tartozik, melyek az előző évi hajtásai végén hoznak virágrügyet, melyek tavasszal az elsők között kezdenek duzzadni, fejlődésnek indulni. Nos, ebben az évben éppen az volt a baj, mert az áprilisi fagyok a legtöbb ilyen rügyet károsították. Sok kertben alig-alig lehetett látni virágot. Egyszerre sok ágat ne vágjunk az orgonából, ugyanis a növény „támadásnak” éli ezt meg, és rengeteg gyökérsarjat kezd el – a túlélés érdekében – növeszteni. Ezzel meg csak a gond van, mert ott is nő, ahol nem akarjuk. Ezért inkább a ritkítást osszuk el 2-3 évre, és csak a növény levágni szánt részeinek felét, harmadát távolítsuk el egy-egy évben. 

Már érdemes az elvirágzott spiria-, azaz kerti gyöngyvessző­bokrokat, sövényeket is vágni, mivel elhullatták már a virágszirmot. Ez a növény jól bírja a drasztikus metszést is, ezzel a felnyurgult, kopaszabb, ritkásabb, vagy szétboruló részeket tudjuk megújítani, sűrűsíteni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek