Korai lombhullás

Az elmúlt két hétben furcsa jelenséget figyelhettünk meg. Az óriási platánfák többsége feltűnő módon kezdte el hullatni a levelét. De hasonló módon láthattunk más, kisebb és nagyobb fák, bokrok leveleit sodródni a meleg szélben. Mi lehet mindennek az oka?

Házunk tájaO. Horváth György2025. 06. 16. hétfő2025. 06. 16.

Kép: Az óriási platánok is megszenvedték az elmúlt időszak időjárását

Korai lombhullás
Az óriási platánok is megszenvedték az elmúlt időszak időjárását
Forrás: shutterstock

A dolog összetett. Az biztos, hogy baj van az utcánkban a platánokkal. Egyrészt két hétig rengeteg levelet lehullajtott, másrészt a normálisnál, megszokottnál kisebb levelek maradtak a fán is, mondhatni, elég ritkás a lombkorona.

A leveleket megvizsgáltam, és látszott szinte az egész felületen egyfajta lisztes, szürkés, poros bevonat. Vélhetően lisztharmatfertőzés borította el a fa leveleit, illetve apignomóniás gombásodás látszott. A platán mellett nagyon sok fajta növényen és sokfelé láttam lisztharmatot fűféléken, árvacsalánokon, kecskerágókon, de szintén majdnem teljesen beborítva rózsákon is. Kollégáim beszámolója szerint a nagy díszgalagonyát sem kímélték a betegségek. 

S hogy miért éppen az idén láthatjuk ezt a jelenséget? Gondoljunk bele! A fertőzések mellett az a hirtelen hőmérséklet-változási hullám – áprilisban fagyok, aztán május elején két napon belül több napig tartó 30 fok, mindez szárazsággal párosulva, aztán megint jöttek a májusi esők, megint a reggeli fagyok, majd a szokatlan hideg, hogy a hónap végétől néhány nap alatt újabb 15-20 fokos ugrással 30-35 fokot mértünk. S nem mellesleg a száraz, meleg szelek és többhetes felhős idő után óriási UV-terhelés alakult ki. 

A növényekre mindez stresszként hat, hatott, ezt kibírni, ehhez alkalmazkodni nem mindegyiknek sikerült. Ráadásul a gombás betegségek kialakulásának minden kedvezett, ahogy felszaporodtak a levéltetvek, atkák és más kártevők is. 
A fákat, bokrokat nem kell temetni, vélhetően új leveket fognak fejleszteni, hajtásai­kat pótolni az alvórügyekből. Más kérdés, hogy mindez a kondíciójukat rontja. Mindezt akkor tudja könnyebben kiheverni a növény, ha normális lesz az időjárás: ami a kilátásokat illeti, ez talán bejön: 7–10 naponként esősebb, a 25–30 fokos meleget néha megtörő napokat ígérnek az előrejelzések.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek