Kanalasgémek a nádasban

Egyik legritkább gémféleségünk a kanalas­gém, a Körös–Maros menti tájnak is féltett lakói, ahol az állandó költőtelepei a Kis-Sárréten, ezen belül az Ugrai-réten, továbbá a Biharugrai- és a Begécsi-halastavak mentén vannak. Mindkét élőhelyen avas nádasban alakultak ki a telepek, egyéb gémfélékkel, néha kis kárókatonákkal társulva. Itt a környező vízmélység mindig eléri az egy métert, biztonságot nyújtva a szőrmés ragadozók ellen. A kanalasgém a gólyánál kisebb, fehér színű, csőre nagy, kanálszerű. Közelről nézve nehéz összetéveszteni más madarakkal. Az öreg példányok begye rozsdás árnyalatú és a költési időben tarkójukon bokrétaszerű üstököt viselnek. A fiatalok csőre hússzínű és a szárnyuk szegélye fekete. Mivel az íbiszfélék családjához tartozik, ezért nyújtott nyakkal repül, ami jól megkülönbözteti a behúzott nyakkal repülő valódi gémektől. 

Nyugat-Európától Kazahsztánon át Kelet-Kínáig, Kelet-Afrikában, valamint Indiában fészkel. Síkvidéki vizes élőhelyeken, mocsarakban és ártereken költ. Fészekalja 3-4 tojásból áll, melyekből 21-23 nap után kelnek ki a fiókák, és ezt követően még közel egy hónapig a fészekben maradnak. Táplálékuk igen változatos, különféle vízi rovarokból, apró rákokból, békákból és halakból áll, melyeket gázolható vízből, jellegzetes, oldalirányú csőrvágásokkal szereznek meg. Egy-egy táplálékban gazdag területet nagyobb távolságra is felkeresnek. 

Az elmúlt évtizedekben a Kis-Sárréten a költőpárok száma 45 és 185 pár között alakult. Idén 111 párt számoltak a Körös–Maros Nemzeti Park szakemberei, melyekből 108 pár a Begécsi-halastavakon, 3 pedig az Ugrai-rétben fészkelt. A párok szinte kivétel nélkül fiókákat neveltek, amelyek már több hete elhagyták fészküket. Még szüleikkel együtt járnak a különböző táplálkozó­te­rü­letekre, elsősorban a sekélyebb vizű halastavakra, mocsarakra és a nemzeti park vizes­élőhely-rekonstrukciós területeire. Ez utóbbiak is jelentősen hozzájárulnak a kanalas­gém stabil állományának fenntartásához.