Fesztiválok, szüreti razziák

Nyakunkon a szüret, amely az egyik legnagyobb mezőgazdasági munka, egyben a hagyományokhoz híven ünnepet is jelent. És persze a szürettel kapcsolatos ellenőrzéseket is, ami kiterjed a munkavégzésre, a legális foglalkoztatásra, illetve a borok eredetiségvizsgálatát megelőző feladatokra.

Házunk tájaO. Horváth György2025. 09. 08. hétfő2025. 09. 08.

Kép: Eljött a szüret és a vigasság ideje , Fotó: Kállai Márton, Forrás: Szabad Föld

Fesztiválok, szüreti razziák
Eljött a szüret és a vigasság ideje
Fotó: Kállai Márton Forrás: Szabad Föld

A bevezetőben említetteknek megfelelően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is szőlőt szed, sőt, bort csinál belőle. 55 helyszínen néhány liternyi musthoz elég szőlőt szednek, ebből ellenőrzött körülmények között készítik el a 2025. évi, úgynevezett referenciaborokat. Ezek lesznek az összehasonlító minták a későbbi borellenőrzések során. Így lehet kideríteni például azt is, hogy egy bor tényleg ott termett az adott pince körül, nem hamisították-e. 

A szakemberek a szüretet is ellenőrzik, ekkor is mintát vesznek, de már a mustfokot, a betakarított mennyiséget ellenőrzik. Ezekkel is olyan összehasonlító alapadatokhoz jut a hatóság, amelyek később segítik a borászati termékek eredetének pontos ellenőrzését. Ez egy adatbázis, amely évjárat, termőhely és szőlőfajta szerinti bontásban segít a borászati termékek minőségbiztosításával, eredetvédelmével kapcsolatos ellenőrzésekben. 

De a szüretben a felvonulás, a bál, a fesztiválozás is fontos. Számos ilyen programra kerül sor, az egyik legnagyobb a szeptember 11–14. között, a Budavári Palota teraszain tartandó 34. Budapest Borfesztivál. Itt nem csak a hazai borászok vonulnak fel, de több tucat vendégborász jön Új-Zélandról, Ausztráliából és Dél-Afrikából is. 

Díjazták a legszebb birtokokat

A Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka pályázaton részt vevők a szőlőre nem csupán gyümölcsként vagy ipari növényként tekintenek. Ők jól tudják, és vallják is, hogy a szőlő kultúrát és hagyományt jelent, amely évszázadok óta jellemzi tájainkat – emelte ki az agrárminiszter a budapesti díjátadón a napokban. Nagy István idén kisbirtok kategóriában a badacsonytomaji Váli Pincészetnek, középbirtokok közül az etyeki Haraszthy Pincészetnek, nagybirtokoknál a borotai Koch Borászatnak, határon túli kategóriában pedig a helembai Világi Winerynek adta át a „Magyarország legszebb szőlőbirtoka" oklevelet. A Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka pályázatról szólva az eseményen a tárcavezető kitért arra is, hogy a megmérettetést már határon túlra is kiterjesztették a szervezők. Ez bizonyítja, hogy a magyar kormány által indított komplex, nemzetpolitikai programok pozitív hatással vannak a külhoni magyar gazdatársadalomra is.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!