Kép: Az egyik kedvenc lett az utóbbi időben a kéken virító ólomvirág
Nemrég volt szerencsém Barcelonában tölteni néhány napot. Rengeteg a növény, szinte minden széles utca mentén 10-15 méterre nőtt platánok, pálmák sorakoznak, de a városi parkokban sokfelé láttam az utóbbi években általam nagyon megkedvelt cserjét, az ólomvirágot is. A szinte erdősültté vált fás csoportok alján elvadulva, több tíz négyzetmétert beborítva ontották nyár végén is az élénkkék virágzatukat. Szájtátva bámultam, volt olyan kisebb faltörés, ahonnan leborulva és feltörekedve több méter szélesen virított ez a növény.
Ámultam, mert magam csak nagyobb cserépben nevelem évek óta, a legtöbb esetben sikerül átteleltetnem. Erre szükség van, mert az itthoni telek veszélyesek e fagyot nem tűrő cserjére. Az ólomvirág (Plumbago auriculata) ugyanis örökzöld, dél-afrikai származású növény, ami mára az egész világon elterjedt, a mediterrán országokban főleg. Hálás élőlény, ugyanis nem sok törődést igényel a teleltetésen és némi kötözésen, karózáson kívül. Elég gyorsan nő, évente akár méteres, lassan alfásodó hajtásokat hoz, melyek levelekkel gazdagon berakottak, s nyártól kezdve folyamatosan fejleszti összetett virágzatát. Ezek folyamatosan nyílnak, mire az egyik beszáradna, ott a másik. Jellemzően halványkék színben pompáznak, de vannak fehér változatok is. (Ólomvirágnak hívja a köznyelv a piros virágúakat, de azok más növények, és például Kínából származnak, ahogy a kék színű, de a fagyot is bíró változat is.)
A növény gyorsan nő tavaszt követően, a szárai vékonyak, hajlékonyak, ezért érdemes támasztékhoz kötözni, de e tulajdonságai miatt akár nagyobb ámpolnanövényként is rakhatjuk egy oszlop tetejére, vagy egy fal mellé is felköthetjük egy rácsra, mintha felfutna. Érdemes metszeni, de tudni kell, hogy a legkorábban a tavalyi hajtásai hoznak virágot, a metszést követő zöld hajtások csak a nyár második felétől.
Hálás növénykét említettük, mert alig van kártevője – egy-két tetű – és kórokozója. A teleltetést kell megoldani itthon, ami 5-10 fokos, világos helyiséget jelent. Előtte a hajtások harmadáig metsszük vissza. Magam teleltetem sötét pincében is, ekkor kora tavasszal kell elővenni, fényes, de nem fagyos helyre rakni, kicsit metszeni és óvatosan öntözni. Fagyok múltával lehet a kertbe kirakni.