Jobb hírek Brüsszelből
Két, a gazdák életét, illetve a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart is érintő javaslatcsomag is napvilágot látott a közelmúltban. Az egyik a piacokat védené, a másik egyszerűsítené a termelési és támogatási feltételeket.
Kép: Védené az EU belső piacait és gazdálkodóit

Az egyik szerint az Európai Unió védintézkedésekkel védené a közösség agrárpiacát a dél-amerikai országokkal kötött Mercosur-megállapodás negatív hatásától, illetve sok új és könnyebben felvehető támogatást, kisebb szankciókat, és bürokratikus terhet hozhat egy másik változtatás.
Nem mellékesen úgy tűnik, hogy az elmúlt hónapok, hetek tiltakozásai, illetve egyeztetései, nyomásgyakorlása meghozta az eredményét. Legalábbis az Európai Parlament olyan javaslatcsomagot állított össze, mely szerint például a gazdák könnyebben juthassanak hozzá a biztosításidíj-támogatásokhoz, csökkentenék a jövedelem- vagy termeléskiesési küszöböt, ami miatt több gazdálkodó lenne jogosult kármérséklésre. Ennél is fontosabb, hogy a kisebb magángazdák támogatását megemelnék a jelenlegi 2500 euróról évi 5000 euróra. A nagyobb üzemek számára pedig a vállalkozásfejlesztési támogatás 50 ezerről 75 ezer euróra nőne.
A képviselők nagyobb rugalmasságot adnának a tagállamoknak és a gazdálkodóknak abban, hogy miként tartsák fenn a földek jó mezőgazdasági és környezeti állapotát. Az ökológiai gazdaságok, a részben ökológiai, illetve 50 hektár alatti gazdaságok is mentesülhetnének bizonyos előírások alól.
A képviselők emellett azt is szorgalmazzák, hogy a tagállamok már 2026-ban alkalmazhassák az új szabályokat, de erről előbb a Tanácsnak, majd a Bizottságnak is gyors döntést kellene hoznia.
Hasonlóan gyors munka szükséges ahhoz, hogy az Európai Bizottság új javaslata életbe léphessen. Ennek lényege, hogy az agrár- és élelmiszerpiacot védenék a Mercosur-országokkal (négy dél-amerikai ország) kötött szabadkereskedelmi megállapodás káros hatásaitól. Onnan ugyanis vámmentesen óriási tételben érkezhetnek a jövőben alapvető agrártermékek, amelyek az EU piacán biztosan áresést és versenyhátrányt okoznának. Emiatt a Bizottság azt terjesztette elő, hogy ideiglenesen felfüggeszthetők lennének az importkedvezmények, ha a Mercosur-termékek ára legalább 10 százalékkal az uniós árszint alá csökkenne, valamint az import mennyiségében is legalább 10 százalékos növekedés mutatkozna éves szinten. A tagállami kérésre a Bizottság azonnali vizsgálatot indítana, amit 21 napon belül már intézkedésnek kell követnie. A Bizottság terve a Tanács és az Európai Parlament elé kerül, majd jóváhagyják a végleges változatot. Az új szabályozás alapján vizsgálat indulhat, ha például a dél-amerikai Mercosur-országok (Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay, illetve a tagságát felfüggesztett Venezuela) exportárai több mint 10 százalékkal alacsonyabbak lennének az azonos vagy hasonló uniós termékek áraihoz képest.