Fagyban pattan a gally

Nehéz helyzetbe kerültem a múlt héten, illetve még most a hét elején is. Három hullámban jött a hó, a kertem fái, bokrai, rózsái és más növényei sokszor a földig hajoltak. A nagy hideg – akadt néhány hajnal, mikor mínusz tíz fok alá szállt a hőmérő higanyszála – miatt nem nagyon mertem nekiállni ezeket leverni, megszabadítani a hótehertől, ugyanakkor attól is féltem, hogy elpattannak az ágak. 

Nekiálltam ugyan a seprűvel, villás ággal megrázogatni a növényeket, de néha elég volt csak hozzáérni a növényhez, és már el is tört a ráhatástól. Abba is hagytam a „,mentést”, és csak akkor néztem meg – már dél volt – a hőmérőt, ami még mindig mínusz 5 fokot jelzett. No, és ez a lényeg: a fagyott gally könnyen törik, pattan, ilyenkor nem jó beavatkozni, mert lehet, hogy nagyobb kárt csinálunk, mint hasznot. Ugyanakkor megjött egy ki szél is, ami sokat segített: a felülről lesodródó kisebb-nagyobb hó darabok szinte lavinaként sodorták le az alsóbb növényi emeletekről az ottani havat. 

És a kertünk madaraira is számíthattam: több tucat veréb, cinegefajok, vörösbegy, fakúsz, királykák, ökörszemek, fekete rigók és persze gerlék, szajkók, és még egy állandó visszatérő kis fakopáncs is beszállt a munkába. Ezek bokorról bokorra, ágról ágra repkedve le-leverték a havat. Töltöttem is rendszeresen a madáretetőket: sok napraforgót, feltört diót, almát, almacsutkát, hájat adtam eleségül, s mikor tudtam, egy-egy virágalátétbe meleg vizet is töltöttem. 

Nagy kérdés volt e sorok írása közben, hogy jön-e még a havon kívül más csapadék is? Esőre, és ami még rosszabb, ónos esőre is lehetett számítani. Nos, erre nem lenne szükség, főleg, ha még sok hó marad a fákon, bokrokon, amire ráfagyhat a csapadék. Ez már akkora tömeget jelentene, hogy biztosan kárt okoz. Nagyobbat, mint a jószándékú, bokrait sepregető kertész.