Elő a muskátlikkal!

Most érdemes elővenni a teleltetésre elrakott töveket.

Házunk tájaO. Horváth György2026. 02. 23. hétfő2026. 02. 23.

Kép: A muskátli korai indításával a korai virágzást alapozzuk meg

Elő a muskátlikkal!
A muskátli korai indításával a korai virágzást alapozzuk meg
Forrás: Shutterstock

Ha korán akar saját virágzó muskátlijában gyönyörködni, akkor már most érdemes elővenni a teleltetésre elrakott töveket. Főként azok kezdjenek munkába, akik sötétben, például pincében vagy garázsban tartották eddig növényeiket. Az első lépés a tövek visszametszése. Legyen szó futó-, vagy az úgynevezett ha­­gyományos, parasztmuskátliról, az egyes hajtásokat előbb takarítsuk le a száraz, vagy netán penészes levelektől, hajtásoktól. Aztán metsszük vissza ezeket a talajtól számítva nagyjából 5-10 centire, a többéves, erős, egészséges töveknél akár ennél magasabbak is maradhatnak. Amennyiben a talajuk megfelelő tápanyagtartalommal bír, úgy maradhatnak is benne, ha nem, akkor ültessük át friss földbe. 

Ezt követően tegyük fényre őket, s mivel általában a lakásban kezdjük a tavaszi hajtatásukat, s ott nincs túl sok a fényből, és az üveg az UV-t is szűri, a napégéstől nem kell tartani, tehát akár az ablakpárkány is megfelel e célra. Végül a földet közepesen nedvesítsük át. Az öntözéssel bánjunk csínján, a levelek hiánya miatt a föld inkább csak a párolgás miatt szárad. Erre figyelni kell, ezért inkább többször kisebb adag vizet használjunk, mint egyszeri, nagy adaggal való locsolást.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!