Fordított ármozgások
Érdekes, nem a megszokott mozgás jellemzi ebben a szezonban a legtöbb szántóföldi növény árát. Ritkán fordul elő, hogy aratás után, nyár végén és ősszel drágábban lehetett értékesíteni, mint a szezon második felében, télen. Márpedig most ez történik.
Kép: Egyelőre úgy néz ki, nem volt érdemes tárolni a gabonákat, jobb lett volna eladni aratás után

Jócskán olcsóbb itthon a búza, árpa, kukorica, napraforgó ára, mint volt egy évvel korábban, és annál is, mint amikor a legnagyobb kínálat van e termékekből, tehát a betakarítás után. A nyáron az étkezési búza tonnáját még 76-80 ezer forintért adták el, január második felétől az ár 71-72 ezer forint. (Ez az ár még lejjebb lenne, ha a forint árfolyama nem gyengül néhány százalékot az elmúlt időszakban.) Az árpa, a kukorica, a napraforgó esetében is hasonló módon reagál a piac, csaknem mindegyiknél 3–15 százalékos árcsökkenés volt megfigyelhető. (Érdekesség, hogy szinte tavaly nyár eleje óta a kukorica rendre drágább az étkezési búzánál, és most sincs másként, mert a tengeri tonnája 74-76 ezer forint, és nem mutat olyan nagy mérséklődést, mint a búza.)
Az okok többrétűek, belejátszik a forint és az euró árfolyamának változása, de leginkább a nemzetközi piaci trendek a meghatározóak. Márpedig tavaly mindegyik növényből jó, vagy éppen rekordtermést takarítottak be. Ráadásul bolygónk déli részén, a nálunk téli szezonnak minősülő időszakban szintén jó aratásról számoltak be. A nagy gabonaexportőr országokból nem érkeznek szállítási problémákról hírek, a piac nyugodt, kiszámítható, emiatt aztán nincs, ami felhajtsa az árakat. A napraforgó tonnáját ma 185 ezerért adják, holott tavaly volt olyan időszak, amikor még 200 ezer forint felett volt az ár. A repcénél hasonló a helyzet. A fentiek hatása viszont nem látszik meg a boltokban, egyelőre nem lett olcsóbb sem a kenyér, sem az étolaj.