Szabadulnak az üszőktől
A korábbi időszakhoz képest nagyobb mennyiségben és arányban vágják az üszőt és a borjat Európában. Bár a tehénállomány nagyságán ez még nem látszik, de jövőre és utána már hiány is lehet mindebből. Méghozzá tejhiány. Azok után, hogy másfél év óta éppen a túltermelés okoz nyomott felvásárlási árak okán krízist az ágazatban.
Kép: Most még inkább az üszők és borjak vágása fut fel, nem a teheneké , Fotó: Németh András Péter, Forrás: Szabad Föld

Talán még emlékeznek sokan arra, hogy a kilencvenes években a magyar agrárkormányzat tehenenként 10 ezer forinttal támogatta azok levágását. Akkoriban is a tejtúltermelés volt a gond, sokszor fordult elő, hogy csatornába öntötték azt a demonstrációk során. Nos, megértük, hogy Európában ismét elhúzódó tejtermelési válság van: a tej felvásárlási ára nyomott, a piacon a tej és tejtermékek egészségtelen árcsökkentésével próbálnak egyes cégek, országok túladni a feleslegen.
Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság zöld utat adott egy közel 616 millió eurós támogatási keretnek, amelyet a holland szarvasmarha-állomány tudatos csökkentésére használnak majd fel, a kivágott állatok utáni kompenzációnak ez lesz a forrása.
A tehenészetek óriási bajban vannak, sokan csőd szélére is kerültek már. A tehénállományon azonban mégsem látszik ez, de rövidesen változik a helyzet.
A telepeken a szokásosnál nagyobb arányú szelekciót hajtanak végre éppen: a teheneket nem, de az üszőket adják el vágásra, ahogy a borjaknak is nagyobb részétől szabadulnak a gazdaságok, mint korábban. Vagyis a tehenészetek úgy döntenek, hogy nem kell nekik a közeljövőben annyi tehén: a borjaknak, üszőknek nagyobb részét értékesítik. A teheneket pedig egy kicsit tovább tartják termelésben.
Ennek nem most, nem holnap, de jövőre már látható következményei lesznek. A majd selejtezendő tehenet üszőből kell pótolni, az üsző pedig borjúból „nevelődik fel”. Ha kevesebb a borjú, akkor kevesebb az üsző, és akkor kevesebb lesz a tehén, és a végén a tejtermelés is csökken. Az árak pedig megint emelkedhetnek a boltokban. Méghozzá huzamosabb ideig, mert tudni kell, hogy egy borjúból két év alatt lesz termelő tehén!
Itthoni a Központi Statisztikai Hivatal tavaly év végi adatai szerint 1,4 százalékkal volt nagyobb a teljes szarvasmarha-állomány, mint egy évvel korábban, úgy, hogy a tej- és kettős hasznú tehénállomány nagysága nem változott. A vágásszámot illetően tavaly a vágóhídra küldött marhák száma 17 százalékkal nagyobb volt, mint 2024-ben, és ennek több mint a fele tehén volt. Ennél is többet mond, hogy a borjak és a fiatal marhák – üszők, hízott bikaborjak – vágási aránya egy év alatt 13 százalékkal nőtt.
Mondhatni, hogy majd veszünk üszőt máshonnan! Csakhogy a tendencia egész Európára érvényes, azaz nehéz lesz eladó állományokat – ráadásul megfelelő minőségben – találni. A helyzet után szinte biztos, hogy tartós lesz mind a tenyész-, mind a vágóállat, mind a tej áremelkedése.