Beindult a gyümölcsszezon

Az eper után talán a legkorábban érő, már „igazi” gyümölcsnek számító termések jelentek meg a piacokon. A kép vegyes, attól függ, hogy melyik országrészben nézzük a felhozatalt, és az árak is eszerint alakulnak. A kajszit, a cseresznyét és a korai meggyet ugyanis régiónként eltérő mértékben érintette a tavaszi fagy.

Házunk tájaO. Horváth György2026. 06. 29. hétfő2026. 06. 29.

Kép: Az idén végre több lesz a hazai termés, Fotó: Németh Levente, Forrás: MW

Beindult a gyümölcsszezon
Az idén végre több lesz a hazai termés
Fotó: Németh Levente Forrás: MW

Van, ahol szépen sárgállik már a korai kajszibarack a fákon, piroslik, sőt már el is érett sok fajta a korai cseresznyékből. Zsendül a ropogós, a legtöbbek által várt csemege. Akadnak kertek, ahol az egyik fa roskadásig teli, mellette néhány méterrel csak néhány szemet terem a meggy, a cseresznye. Attól függ, hogy mikor, milyen fagy érte az éppen virágot bontó fákat.

E sorok írójának kertjében az előbbiek hatása figyelhető meg: van cseresznye a fákon – a meggyen szinte semmi –, de a megszokottól eltérően akár két hétig is szedhetjük. A virágzás ugyanis nagyon elhúzódott, talán két hétig is tartott. Ennek megfelelően a gyümölcsök is eltérő fejlettségi stádiumban vannak. Az egyik már szép piros, kitelt, érett, édes, a másik még éretlen, zöld. Sok meg is fázhatott, mert két hete rengeteget levetett magáról a fa.

Ez is érdekelhet

A nagybani piacokon a cseresznye ára változó: a korai fajták 1500 forinttól szerezhetők be, az értékesebb fajtákért még mindig elkérnek 2000-3000 forintot. A meggynél hasonló a helyzet.

A piacokon már ott az egyik legzamatosabb gyümölcsünk, a kajszi is. Főleg a korai és igen korai fajták ezek, sokan azt mondják, hogy még nem az igaziak. Pedig közöttük is akad olyan, amely nagyobb szemű, pirosas, leves, zamatos. A legtöbb azonban még a kisebb, kevesebb élvezeti értéket adó fajta. Főleg, ha import, mert ezeket általában félig érett állapotban, hűtve szállítják Euró­pa távoli vidékeiről, s a törődést is jobban bíró, rostosabb fajták.

Az árak nagyon változnak: van, ahol már 600 forintért is árulnak egy kilót, máshol 1000 forint. Ezek általában a szedd magad akciók árai, de piacon is ráakadhatunk 700-1200 forintos tételekre. Mégsem annyi, mint egy éve, amikor szinte minden elfagyott, a megmaradt kevéske tételekért versengtek a vevők, és 3-4 ezret is elkértek érte a kofák, persze most is találkozhatunk ilyen árakkal.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!