Nem vár érett meggyel a nyár

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elemzése szerint még a tavalyinál is húsz-harminc százalékkal gyengébb meggytermés várható idén hazánkban, vagyis nagyjából harmincezer tonna közelében lehet a szüretelhető mennyiség. Magyarországon ugyanis újra nagyon jelentős terméskiesést eredményeztek a tavaszi fagyok, jóllehet a tavalyi gyenge termés után nagyon erős virágzás volt jellemző.

Házunk tájaHaraszti Gyula2026. 06. 29. hétfő2026. 06. 29.

Kép: Változó bőséggel szüretelhettünk a piros gyümölcsökből az idén, Fotó: Lang Róbert, Forrás: Mediaworks

Nem vár érett meggyel a nyár
Változó bőséggel szüretelhettünk a piros gyümölcsökből az idén
Fotó: Lang Róbert Forrás: Mediaworks

A FruitVeB közlése szerint a terméskiesés mértéke térségenként és fajtánként nagyon eltérő, de jellemzően az ország észak-keleti (ahol a meggyültetvények 55 százaléka található), illetve középső részén (Pest és Bács-Kiskun vármegye, ahol a meggyültetvények húsz százaléka van) a legjelentősebb.

Kedvezőtlenül hatott a termés mennyiségére az extrém tavaszi aszály is: már a terméskötődést és terméshullást is negatívan befolyásolhatta, de a gyümölcsméretek növekedését egyértelműen visszafogta. A feldolgozóipari meggy szezonja az Érdi bőtermő szüretével június közepén már elkezdődött, de az érdemi mennyiségek várhatóan a napokban érkeznek meg a piacra.

Rekord termés Törökországban

Az európai meggypiacon 2026-ban merőben jobb a helyzet, mint az elmúlt évben: Szerbia nagyon jó termést, míg Törökország kifejezetten jó, sőt egyes beszámolók szerint rekord termést vár (e két ország a fagyasztott meggy és meggy­sű­rít­mény piacán meghatározó szereplő). Jó termés van a Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Moldáviában és Bulgáriában is, jóllehet ezek az országok mennyiségileg nem kifejezetten meghatározó szereplői a nemzetközi piacnak. 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a FruitVeB közös piaci körképéből az is kiderül, hogy a cseresznyetermelők némileg jobb helyzetben vannak: az idei fagyok megkímélték ugyanis a gyümölcsöt. A tavalyi, drasztikus, nyolcvan-kilencvenszázalékos kiesést okozó tavaszi fagyokhoz képest idén jóval mérsékeltebb károk érték a hazai cseresznyeültetvényeket. Nagyobb terméskiesés főként a korai fajtáknál tapasztalható, míg a kései fajták esetében a szakemberek közepesnél nagyobb termésmennyiséget is prognosztizálnak. Az idei évben összességében 6-8 ezer tonna termés várható, ami elmarad ugyan a jó évjáratok 10-12 ezer tonnás mennyiségétől, de jelentősen meghaladja a tavalyi mindössze 2-3 ezer tonnás termést. A termés mennyiségére, de különösen a minőségére – a gyümölcsméreten keresztül – döntő hatást gyakorolnak a május-júniusi csapadékviszonyok.

Frissen a fáról

Június közepére országszerte felpörgött a szedd magad szezon. A kínálatban jelenleg a meggy, a cseresznye és a kajszibarack dominál, az árak azonban jelentős eltérést mutatnak az egyes ültetvények között. A legolcsóbb gyümölcs most a szedd magad meggy és kajszi.

Tolna vármegyében például az Érdi bőtermő meggy szedd magad akcióban 500 forintért szedhető kilogrammonként, míg leszedve 1000 forintos áron kínálják. Hasonló árszinttel találkozhatunk egy sárgabarackos ültetvényen is, ahol a kisebb méretű kajszibarackot 500 forintos kilogrammonkénti áron lehet szüretelni.

A szedd magad kertek leggyakoribb meggyfajtája továbbra is az Érdi bőtermő. Székesfehérvár közelében 900 forintos kilogrammonkénti áron várják a szüretelőket, míg más ültetvényeken ugyanennek a fajtának az ára már 1200-1400 forint között mozog.

A cseresznye esetében még nagyobb az árszórás. A Tiszaújváros környékén kínált Germersdorfi cseresznye szedd magad akcióban kilogrammonként mindössze 600 forintért szedhető. A prémium kategóriába tartozó Cordia fajta viszont csak drágábban érhető el.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!