Vakond a kertben: áldás vagy átok?

Nincs is annál elkeserítőbb látvány, amikor a gondosan ápolt gyep közepén ott éktelenkedik egy vagy akár több frissen felpúposodott földkupac. Szívünk ilyenkor elszorul, hiszen a hetekig szépítgetett, nyírt pázsit vagy a frissen bevetett ágyás egyetlen éjszaka alatt úgy nézhet ki, mintha miniatűr csatatérré változott volna. A tettes pedig nem más, mint a bársonyos bundájú, apró szemeivel szinte alig látó, mégis fáradhatatlan föld alatti építész: a közönséges vakond. A mesék szerethető főhőse egy sok szempontból kedves, szimpatikus állat, azonban amikor a valóságban jelenik meg a veteményesben, a legnyugodtabb kertész vérnyomása is megemelkedik. 

Ahhoz, hogy megértsük ezt a különleges teremtést, érdemes kicsit közelebbről is megismerkednünk az életmódjával. A vakond egészen egyedi felépítésű emlős, amely szinte teljes életét a sötét, föld alatti alagutakban tölti. Lapát alakú, oldalra forduló mellső lábai és erős izomzata lehetővé teszi, hogy óránként akár többméternyi járatot is feltúrjon a kemény talajban. Munka közben a felesleges földet a felszínre tolja, így keletkeznek azok a bizonyos vakondtúrások. A vakond azonban nem rosszaságból vagy a kertész bosszantására cselekszik, csupán a túlélésért küzd. Anyagcseréje hihetetlenül gyors, teste folyamatosan óriási energiát éget el, ezért szinte szünet nélkül élelem után kell kutatnia. Egyetlen nap alatt képes saját testsúlyával megegyező mennyiségű táplálékot eltüntetni, ami ha belegondolunk, elképesztő teljesítmény. 

Szorgalmas rovarirtó 

Itt érkezünk el a vakond kettős megítélésének leghangsúlyosabb pontjához. A közkeletű vélekedéssel ellentétben ez az állat egyáltalán nem növényevő. Soha nem rágja meg a sárgarépát, nem eszi meg a burgonyát és nem rágcsálja a gyümölcsfák gyökereit sem. Kizárólag húsevő, pontosabban rovarevő teremtmény. Étrendjének jelentős részét azok a rovarok, lárvák és férgek alkotják, amelyek jelenléte a kiskertben komoly veszélyt jelent a növényekre. A vakond valóságos áldás a talaj védelmében, hiszen óriási étvágyával pusztítja a májusi cserebogár gyökérrágó lárváit, a pajorokat, a veteményeseket elpusztító lótetveket, a drótférgeket és a meztelencsigákat. Ahol megjelenik, ott a kártevő rovarok száma drasztikusan lecsökken, ráadásul fáradhatatlan fúrásával átszellőzteti a tömörödött talajt, elősegítve a csapadékvíz mélyebb rétegekbe jutását. 

A vakondtúrás földje továbbá igazi kincs a tapasztalt kertésznek. Mivel a mélyebb, tiszta rétegekből származik, mentes a felszíni gyommagvaktól, a kártékony gombáktól és a kártevők petéitől. Ez a morzsalékos, finom szerkezetű föld kiválóan alkalmas virágföld keverésére, palántázásra vagy a cserepes növények földjének frissítésére, ha a kerti munkák során vödörbe gyűjtjük. 

Adódik tehát a kérdés: ha ennyire hasznos kis állatról van szó, miért válik mégis nemkívánatos vendéggé a portákon? A válasz a járatépítés mellékhatásaiban rejlik. Bár a vakond nem eszi meg a gyökereket, a fúrás során könyörtelenül elszakítja a fiatal növények finom hajszálgyökereit. A járatai miatt levegős űr keletkezik a gyökérzet körül, ami miatt a növény nem tud vizet felvenni, és meleg napokon gyorsan kiszárad. A gyepben megjelenő túrások nemcsak a szemet bántják, hanem a fűnyíró késeit is eltompítják, a beszakadó járatokba lépve pedig könnyen kificarodhat az ember bokája. Emellett a vakond által kitakarított, kényelmes alagutakat előszeretettel foglalják el az olyan valódi növényevő kártevők, mint a kószapocok vagy a mezei pocok, amelyek aztán végigpusztítják a gyökérzöldségeket és a hagymákat. 

Beszakadó járatok 

Amikor eljutunk arra a pontra, hogy a vakond jelenléte már vállalhatatlan terhet jelent a rendben tartott veteményesben, nagyon körültekintően kell megválasztanunk a védekezés módját. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a közönséges vakond Magyarországon védett állat, eszmei értéke huszonötezer forint. Ez azt jelenti, hogy az elpusztítása, mérgezése vagy bárminemű bántalmazása szigorúan tilos és törvénybe ütközik. Kizárólag olyan kíméletes, elriasztó módszereket szabad alkalmaznunk, amelyek szelíden arra késztetik a hívatlan albérlőt, hogy szedje a sátorfáját és költözzön át a szomszédos rétre vagy erdősávba. 

Szerencsére a vakond elüldözéséhez nem kell erőszakhoz folyamodnunk, hiszen az állat sajátos életmódjából adódóan rendkívül érzékeny a külvilág ingereire. Mivel látása hiányos, a hallása, a rezgésérzékelése és a szaglása páratlanul kifinomult. Ha ezekre az érzékszervekre hatunk, kényelmetlenné tehetjük számára a tartózkodást. 

A legősibb és legegyszerűbb védekezési mód a növényi szagok bevetése. A vakond kifejezetten utálja bizonyos növények illatanyagait. Ha a veteményes vagy a virágágyás szélére császárkoronát, sárfüvet, más néven vakondűző füvet, vagy akár egyszerű fokhagymát és póréhagymát ültetünk, olyan természetes szagkerítést hozunk létre, amelyet a kis állat igyekszik elkerülni. A friss túrások járataiba dugott fokhagymagerezdek, a kávézacc vagy a ricinusolaj-alapú természetes készítmények szintén arra sarkallják, hogy irányt változtasson. 

Kíméletes trükkök 

A másik hatásos fegyver a rezgés és a hang. A föld alatt élő állat a legkisebb talajrezdülést is ragadozó közeledéseként értékeli. A földbe szúrható napelemes vagy elemes rezgő- és ultrahangos riasztók kifejezetten jó szolgálatot tehetnek, ám ezeknél figyelni kell arra, hogy két-három hetente áthelyezzük őket, különben a vakond idővel hozzászokhat a monoton zajhoz. A régi kerti praktikák kedvelői a földbe ferdén leszúrt, nyitott nyakú üvegpalackokra esküsznek, amelyekben a szél süvítése mély, zúgó hangot ad ki, ami leszüremkedik a járatokba. Ugyancsak népszerű a talajba vert fémrudakra húzott, átvágott műanyag palack, amely a legkisebb légmozgásra is forogni kezd, és a rezgést közvetlenül a talajba vezeti. 

A végleges és legbiztosabb megoldást természetesen a fizikai akadályok jelentik. Új pázsit telepítése előtt érdemes a földfelszín alatt néhány centiméterrel műanyag vakondhálót lefektetni. A háló megakadályozza, hogy az állat a felszínre tolja a földet, miközben a mélyben háborítatlanul folytathatja hasznos tevékenységét, a kártevők pusztítását. Ha pedig már bent van a kertben, és mindenképpen el szeretnénk távolítani, bevethetünk élve elfogó csőcsapdákat is. Ennél a módszernél azonban fontos a felelősségteljes hozzáállás: a csapdát naponta többször ellenőrizni kell, mert a vakond rendkívül gyors anyagcseréje miatt élelem nélkül néhány óra alatt elpusztul a zárt csőben. A befogott állatot aztán a háztól távol, egy közeli mezőn vagy erdőszélen kell szabadon engedni. 

A vakond tehát nem ellenség, csupán egy olyan szomszéd, amellyel meg kell tanulnunk együtt élni, vagy akit türelemmel, szelíd módszerekkel kell arrébb terelnünk.