Labirintusok

Gitta von Nettesheim és Géza a trieszti kikötőtől néhány utcányira üldögélnek a Local nevű hely teraszán. Gézának tetszik az elnevezés, mert egyaránt utal egy bárra és arra, hogy a kiszolgálás többnyire helyi alapanyagokra épül, amire a tulajdonosok egy csinos kis táblácskán hívták fel a vendégek figyelmét. Géza ki is használja a kínálkozó lehetőséget, és egy pohár Friuli sört fogyaszt (premier ez, a sör debütálása a buszvezető életében és az alkotók erőfeszítése sikert arat), míg Gitta egy capuccinót. A Local egyébként szép példája és példánya az egyre népszerűbb öszvérmegoldásnak, amennyiben egyszerre kávézó, étterem és söröző, a pultok felett sonkák lógnak, szemre úgy tizennégy kilósak, magukban a pultokban sajtok pihennek, és körben a falakon, a polcokon annyi a borospalack, mint égen a csillag. Géza néha feláll, átsétál a szemközti trafikba, szép színes dobozba zárt cigarettát vásárol és egy újságot, mellette egy pompás zöldséges, ahol legutóbb néhány articsókával (szezon!) és fiatal cukkinivel lett gazdagabb, a signora zöldet, csíkosat és sárgát is válogatott neki, gömb alakút és hosszúkásat, és búcsúzóul meglepte egy zacskónyi cukkinivirággal. Gitta von Net­te­sheim egy könyvbe mélyed, a címe Labirinti, és vagy hatvan híres labirintus műleírása és rajza szerepel benne. Előző nap vásárolta egy háromszintes, mégis meghitt könyvesboltban, ahol az eladó fiatalember megörült Gézának, csak és csupán azért, mert Magyarországról érkezett, és ő többször is járt Budapesten, és felettébb tetszett neki a város. Aztán este a szállodai szobában Gitta hasra vetette magát az ágyon, és lábaival a levegőben kalimpálva belevetette magát azokba a labirintusokba, és amikor néha kikeveredett belőlük, ivott egy kis vörösbort, és így jött el az éjfél. Szép ez a hotel – mondta akkor, és igaza volt. Kicsit szecessziós, a húszas-harmincas évek belsőépítészetét is megidézi azokkal a fekete fáklyákkal, és itt lakott egy darabig James Joyce. Most meg itt ülnek a Local teraszán, mert már Géza is visszahuppant a székébe, és Gitta a labirintusok szerepéről és jelentőségéről beszél éppen, az ókori görögöknél kezdi persze, de szóba kerül a nagy Borges is, a vak argentin író, amitől Géza felélénkül, mert az egyik kedvenc írójáról kerülnek elő a szavak, és Kubrick félelmetes filmje, a Ra­gyogás is, aminek a végén Jack Nicholson belefagy a labirintusba, és körülöttük mindent elborítanak a ciklámenek, és Gitta ciklámenszínű rúzsa keretezi a kérdését: akkor domani Padova jó lesz? – Persze, Padova holnap – mondja Géza –, naná, hiszen ott van a legközelebbi labirintus.