A kán és a pasák

Lajos bácsi és Laci bácsi egyszerre kezdtek el izzadni az árnyékban, a Tűzoltó ikrek viháncolva és hátrálva éppen a nagy fejű hortenziákhoz érkeztek, és egy rigó úgy húzott el alig valamivel a fejük fölött, mint egy második világháborús német harci repülőgép, amikor Tig­ris­tigris véget vetett a szünetnek és újra belefogott az ikrek nagymamájának, született Puskás Má­­juskának végtelennek tűnő történetébe. Ott tartottunk tehát – emlékeztetett Tigris –, hogy Má­­juska életének talán legledérebb korszakában főként Splényiné Freystadtler Flóra bárónővel múlatta az időt, aki egyébként, és ezt csak szögletes zárójelben mondom, annak a Freystadtler Jenőnek volt a húga, aki egyszerre volt lovag és perzsa pasa, és szabadidejében aranyszobrokat készíttetett a szeretői lábáról, majd ezekből komoly közönségsikert arató kiállításokat rendezett. Na, mindegy is, Májuska mindeközben egy különösen jól sikerült est folyamán összefutott hazánk perzsa nagykövetével, aki persze teljesen belehabarodott, majd' eszét vesztette, és az összes pénzét ráköltötte, de Májuska akkor már kikezdett egy olasz diplomatával, akiről viszont kiderült, hogy egész Európában körözés alatt áll mint betörő és szélhámos. Szóval, kezdtek elfajulni az ötórai teák, és ki tudja, lehet, hogy Májuska egy sikátorban végezte volna átvágott torokkal, de ehelyett, amikor ép­pen a Luxemburg-kertben sé­­tálgatott Párizsban, nem más jött szembe vele, mint Abbász Hilmi, aki akkor már nem bej volt, hanem pasa, és mint ilyen, Egyiptom al­­királya. A régi szerelem azonnal fel­­lobbant, olyannyira, hogy a há­­zasságot az sem akadályozta meg többé, hogy Májuska katolikus volt, ennek az alkirálynak meg már volt egy felesége. A má­­sodik feleség, ha már így alakult, rögvest feldobta kissé az udvari hangulatot. A régi palotákat át­­építtette, és felhúzatott néhány újat, és létrehozta Isztambul legnagyobb rózsa- és fű­vész­kertjét. Aztán áttért az iszlám hitre. Nem – mondta Laci bácsi, és Lajos bácsinak egyre jobban gyöngyözött a homloka, és lassan már úgy nézett ki, mint egy pohár pezsgő. De – válaszolta Tigris­tigris ellentmondást nem tűrő, szinte sztentori hangon –, és ezentúl úgy hívták, hogy Dzsá­vi­dán Hánum, mi­­szerint Örök Asszony. És boldogan éltek, amíg meg nem haltak – reménykedett Lajos bácsi maga elé motyogva, miközben az unokákra pillantott. Úgyis történhetett volna, Lalikám, de másként esett – fe­lelte Tigris, és a grillezőre erősített ­sörnyitón kipattintott egy kis üveg olaszt – ámde közbeszólt a poli­tika.